Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Tóth Péter: Weöres Sándor közelében

meket kezdetleges, együgyű lénynek tekinti, akihez le kell ereszkedni; én viszont a gyermeket kristályosán egyszerű, kozmikus lénynek ismerem, és felemelkedni igyekszem az ö értelmen-kívüli, ősi fantázia-világába. Szerintem nem a gyermek a még-tökéletlen felnőtt, hanem a felnőtt a már - tökéletlen gyermek. (...) Bár gyermekverseim nem oktatják a gyermeket semmire, mégis célzatosak: nem a tartalmukkal nevelnek, hanem a kisugárzásukkal. Ezek a versikék, ritmusukkal és plasztikus képeikkel, annyira szuggesztívek, hogy beleforrnak a gyermek lelkivilágába, s ott olyan egyensúlyozó szerepet nyernek, mint egy óraműben a rubinkő.” Ezt egyébként még 1944 telén írta.- Borzasztó érdekes kérdés, de már korábban, 1939-es doktori értekezésében is érintette. A negyvenes években tanulmányt írt a gyermekversekről a Diárium hasábjain. A dolognak valóban ez az egyik oldala; én azonban jól emlékszem a másik pólusára is. Amikor mi családilag is összeismerkedtünk, akkor a lányom 14 éves volt. Mondtam Sándornak, ez a gyerek most németül tanul. A büszke szülő dicsekedett. O odament a könyvespolchoz, leemelt egy régi, gót betűs kötetet. Vigyem el a gyereknek, hogy olvassa. Ennyire értett ő a gyerekekhez. Ez is benne van a dologban. Weöres a macskákhoz sokkal jobban értett, mint a gyerekekhez. Bár a macska is gyerek, sőt nő is. Gyönyörű verset írt Macska címmel. A Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben c. kötetben az egyik kedves képem: Weöres Sándor Papp Oszkárék macskájával. De visszatérve az előbbi kérdésre, Weöres Sándor azonkívül, hogy ennyire nem értett a gyerekekhez, valamihez szédületesen értett. Amihez például Shakespeare és Dosztojevszkij.

Weöres valójában nem gyermekverseket írt, sokból mégis az lett. A Rongyszőnyeg darabjai a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején keletkeztek. A Gyümölcskosár 1946-ban, a Bóbita 1955-ben látott napvilágot. A Magyar etűdöket Kodálynak köszönhetjük. Kodály rigorózus ember volt. Nála aztán a prozódiát tudni kellett. Ha eltévesztette Sanyika, akkor pálcával ütött a kezére.- Komolyra fordítva szót, Kodály egyébként nagyon szépen nyilatkozott Weöres ritmusérzékéről. Egyebek között ezt írta róla: „verseiben még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból, ő egyike annak a kevés magyar költőnek, aki sejti, hogy a magyar versnek nem szabad elszakítani a szálait, ami a magyar muzsikához köti.”- No igen. Persze ebben Kodálynak is említésre méltó érdemei voltak. Ez a kapcsolat egészen korán kezdődött, és Kodály haláláig tartott. Weöres még középiskolás diák volt, amikor Kodály felfigyelt az Öregek c. versére, aztán ezt meg is zenésítette. Fel is kereste őt Csöngén. Később gyakran találkoztak. Kodály megbízta azzal, hogy zenepedagógiai anyagokhoz írjon verseket. Ezekből a ritmuspróbákból, kísérletekből, játékokból jött létre a Magyar etűdök.- Egyébként az előbb említett Öregeket később ,Kodály Zoltán mesternek” ajánlotta. A hallgatás tornyában már így jelent meg a vers.- Weöres gyakran élt ilyen gesztusokkal. Talán nem is a gesztus szó a legmegfelelőbb erre. Hálás volt a mestereinek.-Arra kérem, haladjunk a mesterek nyomán! Hála-áldozat c. versének első szakasza így hangzik:

834