Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul

alakított otthont és a munkahelyet birtokba vegyék. Ismét tanulságos lehet a riportfilmet követő, Péter László vállalkozóval folytatott beszélgetés néhány gondolata. Az, hogy az eljáró hatóság képviselőiben nincsen segítőkészség, sem emberileg, sem hivatalos minőségükben, azt bizonyítja, hogy sok esetben nem a törvényekkel van baj, hanem az azt végrehajtó alkalmazottakkal. Míg a német, a lengyel, a zsidó állam mindent megtesz, hogy a kint élő nemzettagjait, ha menni akarnak, ezerszám hazatelepítse Kazahsztánból, a mi néhány ezer magyarunk esetében erről nincsen szó. A továbbiakban magánemberként nem tanácsos kezdeményezni ehhez hasonló akciókat, mert nem ez a kívánatos elintézési módja a dolgoknak. Mivel itt esetenként idős emberekről, nyugdíjakról is szó van, a kérdés rendezését az államnak kellene magára vállalnia. A vállalkozó gondolatai nehezen cáfolhatók.

Miről árulkodott a szeretet ünnepének krónikája?

Leginkább arról, hogy a szeretet ünnepe már régen nem az, aminek eredetileg szánták: az a keresztény szellem, s az ebből fakadó eszmények és értékek helyett a mindenható piacvallás emberek világmagyarázó értelme, amely a tőke és fogyasztás mindenhatóságát hirdeti. Arról, hogy ennek milyen hatása van a demokratikus intézmények ellenőrzése alatt valójában sohasem állt sajtóra, érdemes megemlítenünk a fogalmat megalkotó, már idézett esszéíró gondolatait: „(A tőke) Elsőként megszakíttatta a média kapcsolatát az Igazsággal, és a Piac ágyasává tette. Általa gondoskodik a valóság és a közízlés átalakításáról, ha kell, leváltásáról. Ellenőrzi és befolyásolja a kultúra egész látható, civilizátumként megnyilvánuló részét, a filmgyártást, a könyvkiadást, a közönségnevelést valamint a zseni- illetve sztárkészítést, az oktatást, az egyházi- és színházi életet, a sportot, a műkereskedelmet, s általa a művészeti izmusok változásának összhangját az ipar és a reklám kedélyhullámzásával. (...) Ma a polgárok többsége világszerte elhiszi a médiasugallatokat, az értelmiség pedig hallgatni fog, mert ha kilép a korrupt, életellenes hazugságrendszerből, elveszti mecénásait.”12 A keresztény eszmék, a nemzeti érzelmek irányában elkötelezett értelmiséget a puha médiadiktatúra eszközeivel is ki lehet pusztítani...

Azok a témakörök, amelyek a nemzet-léttel is összefüggő stratégiai kérdések (abortusz, bevándorlás, a határon túli magyarok identitásőrzésének támogatása), mint láttuk, kizárólag a Duna Televízión kaptak helyet - s ez annál is inkább elszomorító, mert a funkciója szerint közszolgálatinak titulált, de értékrendszerét, műsorstruktúráját tekintve egyre inkább kereskedelmi jel-legűvé váló Magyar Televíziónak - ha már nemzetinek nevezi magát - szintén kötelessége lenne, hogy kellően hangsúlyozza a fentieket. A valódi okokat kerülő, ám kétségtelenül kényelmes megoldás, ha mindennek hiányát a csatornák célközönsége és profilja közti különbségekre, a köztük lévő „munka- megosztásra” vezetnék vissza, mondván: a Duna Tv feladatából következik, hogy középpontba állítsa e kérdéseket. A „királyi” televízió esetében ennél többet, a nemzeti elkötelezettség csekély mértékét kell feltételeznünk.

Az ünnep és a szegénység televíziókbeli ábrázolása - mint láttuk - a legnagyobb kereskedelmi tévécsatornák esetében számos alkalommal nem volt több, mint egy liberális, szirupos mázzal leöntött alkalom önmaguk rek827