Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul
sége, kiegyensúlyozottsága és tárgyilagossága, a tájékozódás szabadsága, a tájékoztatási monopóliumok kialakulásának megakadályozása, az alkotmányos jogok sérthetetlensége? Ahhoz, hogy a fenti kérdésekre választ adhassak, a karácsony eló'tti és alatti 12 napot (a december 15-26 közötti időszakot) alapul véve, összegyűjtöttem a hír-, az információs-tájékoztató, közéleti, bűnügyi és vallási műsorok azon részeit, amelyek a szegényekkel és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal voltak kapcsolatosak, majd ezeket időtartamuk, tematikájuk, műfajuk, ábrázolásmódjuk előjele alapján összesítettem. Acélból, hogy a nyilvánvaló különbségek jól érzékelhetőek legyenek, a kereskedelmi és a közszolgálati televíziók közül egyaránt választottam mintát. Az előbbiek sorából a legnagyobb hazai nézőtérrel bíró földi adókat, a TV2-t és az RTL Klubot, illetve az ekkor még önállóan sugárzó műholdas TV3-t vizsgáltam, míg a közszolgálati adók közül az MTV1 és a Duna TV adásait kísértem figyelemmel. (Tekintettel arra, hogy a másik műholdas közszolgálati televízió, az MTV2 ugyanazon hír-, információs- és magazinműsorokat sugározza — némi időeltolással, vagy párhuzamosan -, mint az MTV1, nem tartottam indokoltnak, hogy önálló csatornaként külön vizsgáljam.) Igyekeztem valamennyi szóba jöhető közszolgálati (ám a kereskedelmi csatornákon jobbára csak annak titulált) információs és magazinműsort áttekinteni. Azon műsorok, amelyekben végül a tárgyhoz tartozó részleteket találtam, az alábbiak voltak: 112, Híradó, Körzeti híradó, Naprakész, Ablak, Aranyfüst (MTV1), Virradóra, Elő egyház, Híradó, Napóra, Felelet az életnek (Duna TV), Tények, Napló, Jó reggelt, Magyarország, Jó estét, Magyarország (TV2), Fókusz, Híradó, Akták (RTL Klub), Nap-kelte, Hír3 (TV3)7. A tudósításokat, híreket, interjúkat és riportokat - amelyek száma elérte a 120-at, időtartama pedig meghaladta a hat órát - 14 nagyobb tematikus csoportba soroltam. E csoportok között számos alkalommal nem lehetett éles határvonalat húzni, hiszen pl. az egészségügyről illetve a mentális vagy szervi sérültekről szóló, az etnikai besorolás szerinti és bűnözéssel kapcsolatos tematikus csoport között átfedések is voltak - ezen esetekben a téma hangsúlyosabb vonatkozása döntött. Hasonlóképpen, szintén csak egy alkalommal kerültek besorolásra azok az egységek, amelyek változatlan, vagy némileg rövidített formában, ugyanazon csatorna hírműsorai egymást követő kiadásaiban többször is helyet kaptak. Az alábbi összegzés már csak terjedelmi okok miatt sem vállalkozhat a vizsgált teljes anyag mindenre kiteijedő, hiánytalan részletezésére — mindössze az eltérő szemlélet- és szerkesztési módok érzékeltetésére tesz kísérletet. Elöljáróban egy összefoglaló táblázatot teszünk közzé, amelyből több lényeges számadat is kiolvasható. Egyrészt látható, hogy az összes besorolt híradás miként oszlott meg az egyes témablokkok között, s azt is megállapíthatjuk, hogy az egyes témakörökbe sorolt egységek számán és időtartamán hogyan osztoztak a különböző csatornák. Az oszlopok adatainak összesítésével arról is tájékozódhatunk, hogy az egyes csatornák híradásainak össz- száma és időtartama milyen nagyságrendet tett ki, s ez hogyan tagolódott az egyes témakörök szerint. A könnyebb áttekithetőség érdekében: azt, hogy az adott témakörön belüli maximális percadat melyik televízióra esett, s hogy a témakörök és a csatornák összesített adata között melyik volt a legmagasabb szám- és percérték, külön is kiemeltük: 806