Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Jacques Derrida: A hivatás jövője avagy a feltétel nélküli egyetem

ez érkezne. A talán-1 elgondolni annyi mint a „ha”-t és az „és ha”-t elgondolni? De látják, hogy ez a „ha” és ez az „és ha”, ez a „mintha” többé nem vezethető vissza valamennyi „mintha” rendjére, amiről eddig beszéltünk.3 És ha ragozható a verbális feltételes mód szerint, ez azért van, hogy bejelentse a lehetetlen feltétlennek a feltétlen, esetleges vagy lehetségés eseményét, az egészen másikat - amelyet ezentúl (ezt ma még szintén nem mondtam és nem is tettem) el kell választanunk a szuverenitás teológiai eszméjétől. Alapjában véve talán ez lenne hipotézisem (rendkívül nehéz, majdnem valószínűtlen, megközelíthetetlen egy bizonyítás számára): a gondolkodás, a dekonstrukció, az igazságosság, a humántudományok, az egyetem bizonyos feltétlen függetlenségét el kellene választani a szuverenitás, a szuverén uralom minden fantazmájától.

A humántudományokban még el kellene jövetni a „ha” e másik módját, ezt a nehezebb, lehetetlen dolgot, a performatív és a konstatív/performatív ellentétének túláradását. Mit csinálunk a humántudományokban, gondolva az uralom és a performatív egyezményesség e határát, a performatív tekintély e határát? Sodródunk erre a helyre, ahol a performatív művelethez mindig szükséges kontextus (olyan kontextus, amely mint minden egyezmény, intézményes) nem engedi többé, hogy telítsük, lehatároljuk, teljesen meghatározzuk. Alapjában véve az egyetemen kutatják még a konstatív/performatív megkülönböztetés zseniális leleményét, hogy biztosítsák az egyetemet, benső szuverén uralmát, saját uralmát, önmagának való uralmát illetően. Magát a külső és a belső közti határt érintjük, az egyetem határán, benne, a humán- tudományok határát. A humántudományok?!cm gondolkodunk és gondoljuk el külsőjük és jövőjük levezethetetlenségét. A humántudományok/)cm gondolkodunk, és gondoljuk el, hogy nem lehet és nem hagyhatjuk magunkat bezárni a humántudományokba. De ez a gondolat, hogy erősek és következetesek legyünk, kihívja a humántudományokat. Ennek elgondolása nem egyetemi, spekulatív vagy elméleti művelet. Nem is semleges utópia. Nem is arról van szó, hogy kimondása ne lenne egyszerű kijelentés. Ezen a mindig osztható határon, neki érkezik ami érkezik. O az, ami érintett általa és ami változik. Neki van története. A lehetetlen, a „talán”, a „ha” határa, íme a hely, ahol az egyetem ki van téve a valóságnak, a kint erőinek (amelyek lehetnek kulturálisak, ideológiaiak, politikaiak, gazdaságiak vagy mások). Ott van az egyetem a világban, amelyet megkísérel elgondolni. Ezen a határon kell tehát tárgyalnia és ellenállását megszerveznie. És felelősséget vállalnia. Nem azért, hogy bezáródjék és hogy a szuverenitás azon absztrakt fantazmáját újraalkossa, amelynek talán elkezdte teológiai és humanista örökségét dekonstruálni, ha egyáltalán elkezdte. De hogy hatékonyan ellenálljunk, szövetkezve az egyetemen kívüli erőkkel, hogy megszervezzünk egy találékony ellenállást, a művek által, minden (politikai jogi, gazdasági, stb.) újrakisajátítási kísérlettel szemben, a szuverenitás minden más alakzatával szemben.

Nincs elég idő, hogy igazoljam hitvallásomat. Nem tudom, hogy amit itt mondok, érthető-e, van-e érelme. Azt sem tudom, hogy mi a státusa, műfaja

3 Ez a „mintha” többé nem egyszerűen filozófiai. Éppen ezért többé nem Vaihinger A mintha filozófiájának (Die Philosophie des Als ob) „minthá”-ja. Nem is az, amire Freud utal, amikor e műre utal Az egy illúzió jövője művében (a III. fejezet végén).

760