Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Jókai Mór és a Millennium
a mitikus emberi alakjait: a csikósokat, a pásztorokat mutatja be. Realista igénnyel készült ez a rendkívül zárt és művészi szerkezetű kisregény, ez a realizmus azonban költó'i és mítoszi realizmus, a valódi világra figyelő író az örök természetet és a benne élő, alig változó emberek sorsát ábrázolja. Az olvasónak az a benyomása támad, mintha annak a XX. századi mitikus és folklorizáló elbeszélő irodalomnak az előképével találkozna, amely a francia, provánszi Jean Giono epikai világából ismerős. A másik - ugyancsak megújulást kereső - regény az 1890-es Gazdag szegények, amely a régebbi (1860-as) Szegény gazdagok ellenpárjaként ad képet egy budapesti, külvárosi ócska ház szegényeinek küzdelmes életéről. A ház valaha vendéglő volt, homlokzatán rajta maradt a régebbi felirat: „Zöld paradicsom”, az idők során azonban minden részében tönkrement. Ebben a nyomorúságos bérkaszárnyában élnek a regény hősei: egy nyomorgó napidíjas, egy fiakeres, egy hagymaáruló kofa, egy libasütő asszony, egy virágárus, néhány tót építőmunkás és a többi hasonszőrű figura. Ezek az emberek mégis becsületesek, mégis boldogok, végül közöttük találja meg boldogságát egy közrendőr dolgos feleségeként a főrangúak züllött világából elmenekült grófkisasszony is. A nagyvárosi nyomortanyát ábrázoló színek kétségtelenül Zola palettájáról valók, az emberalakok karaktere és maga a történet mindazonáltal a Jókai-művekre jellemző romantikus felfogásról tanúskodik. „Úgy érezzük - írja a regényről Sőtér István -, Jókai ebben a számára új világban is gyökeret tudott volna verni s része lehetett volna a nyugati értelemben realista magyar regény megteremtésében.” Ilyen írói kísérletek - a szemléleti megújulás kísérletei — között érkezett el Jókai a millenniumi ünneplésekhez. Az ünnepségsorozat eseményeinek kialakításában és megrendezésében ő maga is szerepet vállalt. Mikszáth Kálmán minderről a következőképpen emlékezik meg imént idézett biográfiájában: ,A millenniumi ünnepélyekben, melyet páratlan fényben ült meg az ország, Jókai is részt vett az akkor itt időző Munkácsy Mihállyal, kin már akkor erősen meglátszottak a paralízis nyomai. A két világhírű mester többnyire együtt jelent meg a nyilvános helyeken, az Akadémia ünnepén és a királyi estélyen, hol Jókait különös vidámsággal szólította meg a király s a kertészeti dolgok iránt tudakozódott, mert utóbbi időkben sokat írt a gyümölcsfák és a szőlővenyigék ellenségeiről.” Feszty Masa írja Emlékeim nagypapáról című (1925-ben Az Est Hármaskönyvében megjelent) visszaemlékezésében, hogy eredetileg Jókai tanácsolta vejének, Feszty Árpádnak, hogy egy reprezentatív körképben örökítse meg „a magyarok bejövetelét”, és ugyancsak ő ösztönözte Munkácsy Mihályt a Honfoglalás megalkotására (mint ismeretes, ennek a történelmi tablónak - amely a magyar országgyűlés székházában van elhelyezve - az egyik alakjában magának Jókainak az arcvonásaira ismerünk). A millenniumi ünnepségek körül született írások tulajdonképpen két - Jókai számára igen fontos és az akkori közgondolkodás nagy áramait is hitelesen kifejező - eszmét emeltek magasra: a nemzethűséget és a királyhűséget. Az előbbi mindig is nagy írónk gondolkodásának és írói alkotásainak tengelyében állott, hiszen Jókai művei nemcsak kifejezték a nemzeti érzést, hanem alakították is, és igen tanulságos vizsgálatokat lehetne folytatni például arról, hogy nagy regényei, amelyeken nemzedékek nőttek fel, miként alakították a magyarság nemzeti tudatát, miként formálták a nemzeti identitást. Már csak 744
