Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Szabó Zoltán: "Lila titok"
talanul átadni azokat az érzéseket, amiket az alkotó az írás folyamata során belézárt. Ugyanazok a tulajdonságok gátolják meg ezt, amelyeket az előbbiek során a mű pozitívumaihoz soroltunk. Ha sorra vesszük ezeket a jellemzőket, akkor meglátjuk, hogy használatuk mértéke, vagy minősége nagyon sokszor nem megfelelő, így az atmoszféra teremtőeszközei az olvasás élvezetének kerékkötőivé válnak. A novellákban túltengnek a hangutánzó, és hangfestő szavak. A fentebb idézett, véletlenszerűen választott két mondatban összesen öt ilyen szó szerepel: „bőg”, „recseg”, „bugyorgó”, ,,pöfög”, „nyüzsög”. Az még nem lenne zavaró, ha az ilyen típusú kifejezések csak az írások bizonyos, fontos részeinél szerepelnének ekkora mértékben, de ez a gyakoriság szinte a kötet egészére jellemző. A hangfestő szavak ennyire eltúlzott használata már nem a légkör érzékeltetését segíti, hanem csak az olvasást nehezíti meg, sőt néhol egy gyermekmese bájával ruházza fel az amúgy ellentétes, nagyon is komor hatást kifejteni igyekvő novellát. A szak-, és tájszavakat általában azért használják az írók, hogy a köznyelvtől elütő hangzásukkal a befogadó számára érzékletesebbé tegyenek egy másik, nehezen befogadható világot. Ezt a feladatukat akkor képesek betölteni, ha nem nehezítik a szöveg megértését, és elburjánzásukkal nem fojtják meg a sorokat. Ha egy műben - mint Rótt József novelláiban - elszaporodnak az ilyesfajta kifejezések, akkor az olvasóban óhatatlanul felrémlik az író képe, amint a kéziratok fölé görnyedve, a Magyar Tájszótár vaskos köteteiben kutakodva, izzadt arccal keresi azt a szinomim szót, amivel helyettesítheti azt a bizonyos másikat, amit már kétszer is használt egy bekezdésben. A novellákban feltűnő alakok is hiányosak, töredezettek, mivel az író szereplőit is a légkör kialakításának rendeli alá. így a tettek mögött meghúzódó indítékok, a személyiség igazi mozgatórugói nagyon sokszor rejtve maradnak. Ez az elhallgatás akár a mű atmoszféráját, sőt mondanivalóját is erősíthetné, de néhány novellánál úgy tűnik, hogy az igazi okok nem csupán titkosak, hanem igencsak vázlatosak is. Nem tudhatunk meg sokat a nem- régebben már említett Magasztos Matild életéről sem, éppen ezért gyakran azt érezhetjük, hogy csak az író hangulatteremtő munkáját igyekszik megkönnyíteni azzal, hogy bemutatja a falusi szellemi fogyatékosok csöndes mindennapjait. A könyv hibái közé sorolható a novellák közti kapcsolat hiánya. A történetek állandó helyszíne szinte tálcán kínálja az írónak azt a mesefűzési megoldást, hogy egyes történetek főszereplői más novellákban, mint mellékszereplők tűnjenek fel, a családregény izgalmát adva a műveknek, ennek segítségével is felkeltve az olvasó figyelmét. Rótt József ezzel a módszerrel csak nagyon korlátozottan él, így a könyv egy nagyon érdekes színét hagyja fakón. A falu fejlődése sem túlságosan kidolgozott a novella-ciklusban, így fordulhat elő, hogy az utolsó történetben leírt változások szinte hihetetlennek tűnnek. A könyvben szereplő elbeszélések közül ez az utolsó érdemli a legtöbb figyelmet, és nem csak azért, mert ez a történet a leghosszabb, szinte már kisregény méretű. Ebben a novellában az író általában megtalálja a balladai elemek használatának szabályait, nem terheli meg a szöveget hangutánzó és 734
