Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Vári Attila: Bagolyfészekben

nekem eszembe jutott az a kirándulás, a bográcsba dobált rizikék, a hegyoldalból a forrást vizslató szarvas, és eszembe jutott, hogy Lola azt mondta, hogy a szeretkezés egy olyan szertartás, amelynek ideje alatt két test azért imádkozik, hogy ölelés közben a másik is ugyanolyan boldog legyen.

És mentem, menekültem a temetőből, átléptem az ebihalaktól nyüzsgő erdei pocsolyákat, s a fiamat magamhoz szorítva eszembe jutott az a nap, amikor megláttam Lolát.- Ha én megmondanám, hogy kicsoda a modellem, soha nem lenne egyetlen aktfotóm sem - mondta a barátom, s amikor az iskolai évzárón, mint meghívott vendég, felolvastam a maturandusokhoz írott üdvözletemet, nem tudtam levenni szememet egy lányról, aki nem volt szép, és nem volt feltűnő, de akiből valami fura jelzések áramoltak, s meg voltam győződve, hogy róla készült barátom felvétele - pedig nem ő - mondtam magamnak, mert a fényképen azok a mellek úgy feszültek, hogy át kellett volna szúrják az érettségiző lány matrózblúzának csipkedíszeit.

De bámultam és ő is nézett, s aztán az egyik lány, az osztály nevében meghívott az esti buliba.

Lefoglalták a folyóparti vendéglő nyárikertjét, s már nem a matrózruhák végzősei táncoltak, hanem ruhakölteményekbe öltözött manökenek, s én nem tudtam szabadulni Lola látványától: derekán átkötve egyetlen selyemdarabot viselt. Talán nem is szabták, csak úgy magára vette, nyakától köldökéig éppen csak mellét fedte a ruha, és áttetsző volt, s a barátnői által „zsebibabának” becézett kislány olyan arányos volt, hogy állandóan barátom, a fotós hangját hallottam a délkörről és időről, s ahogy Lola ajkának cakkos szélét bámultam, biztos voltam benne, ez tényleg az a délkör, ahonnan az időt számítani lehetne.

Az iskolai ünnepség matrózruhás tanulója eltűnt, velem táncolt, és én hajnalig szorítottam magamhoz az eperszín mellbimbókat, s hallgattam a fecsegését, azt hittem a pezsgő beszél belőle, de rövid házasságunk két éve alatt még ezerszer elmondta nekem, hogy ő nagyon tud szeretni, de ha megcsalom, akkor a tűz meg nem emészt, a föld be nem fogad, mert ő csak egyszer akar szeretni életében, s olyan bosszúálló, mint a prérik indiánjai.

A nyárikért sarkában táncoltunk, teljesen egymásba folyva, s Imola, akit valami hülye film után neveztek barátnői Lolának, Imola-Lolának, azt kérdezte, hogy tényleg szeretem-e, vagy csak azért táncoltam vele egész éjszaka, mert nem volt más.- Te már felnőtt vagy, neked tudnod kell - mondta, s akkor én elmeséltem neki Annamáriát, s a laboratórium vörös fényében száradó fényképeket, s hogy nem is kellett látnom az arcát, mert rögtön megéreztem az ünnepség alatt, hogy az a sziklába olvadó csoda, csak ő lehet. Rám nézett:- De én nem akarok még lefeküdni veled — mondta, aztán, mint aki javítani akar, gyorsan hozzátette - még. Még nem.- Most úszni megyünk - vezényelt az osztály hangadója, s a hajnali derengésben elindultunk a folyópart felé.- „Mint szép híves patakra” - énekelte a fiatal fizikatanár, aki éppen négy évvel volt idősebb a Lola osztályából választott menyasszonyánál, s aki részegen bocsánatot kért a lányoktól, azt mondta, hogy minden órája arról szólt, hogy milyen szerelmes Klárába, hogy alig bírta kimondani azt, hogy a

591