Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Vajda Andrea: Életfilmkockák
egyén, de a képzelet szabad szárnyalását, a megvilágosodást, az emlékekhez való visszatérést is jelentheti. Az emlékezésben központi helyet kap a szülő-gyerek, elsősorban az apa-fiú kapcsolat. Mindennél erősebb kötelékről van szó, hisz még A sorompó apafigurája sem tudja elfelejteni - bármennyire is akarja - elmegyógyintézetben élő Tibi fiát. Az Édes fiam Bandija, miután megjárta a poklok poklát, kórházi ágya mellett könnyező édesapjának megvallja: „Tudod apa, hogy azért hagytam ott a papokat, mert rájöttem, nálad jobban az Úristen se szerethet engem?” Az Inhalálás borzongató, mégis megható történet. Az édesapa halála előtt felfújt egy gumimatracot, melyet később fia megtalál, s kétségbeesetten próbálja magába szívni az apja utolsó kesernyés gumiszagú lehelletét. Mivel eltávozott szeretteinket követve valamikor magunk is meghalunk, az elbeszélésekben lappangva vagy témaként, de mindig jelen van a halál gondolata. Minden ember így az író fantáziáját is megmozgatja a halál problematikája. Nagy kérdésekre keressük a választ: meddig élünk, hogyan halunk meg, vagy milyen odaát, netán mi a jobb, az élet vagy a halál? A halál sokféle lehet. Az ember meghalhat betegségben is. Méhes Károly jónéhány elbeszélése kórházban játszódik. A Két túlélő és a Kórházéjjel elbeszélői halálközeli élményeik után eltöprengenek, s azt vallják, hogy nem szabad a törvényeibe beleavatkozni, semmi értelme műtétekkel meghosszabbítani az életet, meg aztán minek is, mikor az a tíz-húsz év semmit sem jelent, inkább szenvedés, hiszen „az élet biztos, hogy félelmetesebb”. Szerettek volna meghalni inkább. Az Öreg író címűben is kifejti a főhős: „az élet egy csöppet sem érdekes”. E túlzott halálvágy, mely elsősorban a kötet vége felé domináns, igen pesszimista életszemléletet tükröz. A Gyászmenet elbeszélője egy temetésre utazik vonaton, s amint az alvó gyászolókat szemléli, úgy látja, olyanok, mintha halottak lennének, és tulajdonképpen ők is meg fognak halni nemsokára. Az álom és a halál hasonlóak. Az álom s elsősorban az álmodozás, álmodás a kötet egészén végihúzódó központi motívum, olyasvalami, ami a repülés és emlékezés mellett enyhítheti az élet nehézségeit. Minden ember álmodozik, álmodik, s ezek az álmok különfélék, mindenkinek mást jelentenek. A Két pincérben a pincérfiú sok pénzről, gazdagságiul, mások sikerről, karrierről álmodoznak. A legszebb álmaik azonban a gyerekeknek vannak, s nem véletlen, hogy a felnőttek, akik közül már sokan elvesztették álmaikat, visszavágynak a gyerekkorba az új álmokat, vagy az elveszetteket megtalálni. A (Doktor úr) című novellában Rózsikának az édesanyja is azt fejti ki: az életben a legfontosabb, hogy szépeket tudjunk álmodni. Az álmodozás - mint a repülés is - szabadságot ad, boldoggá tesz. Felold a hétköznapi terhek, gondok alól, s az ember álmaiban bárhová elrepülhet. Ezt szimbolizálja a borítón lepkeszárnyakkal repülő emberke is. A cím háromféle olvasata is azt sugallja, hogy az álom élet, azaz az álomnélküliség nem élet, tehát az álomélet, az igazi élet, s minden, ami a hétköznapi életben nem teljesülhet, az álomé lett, az álomba válik valóra. Ezért a könyv szereplői inkább vágynak az álmok világába, a gyermekvilágba, vagy az álomhoz hasonló halálba, hogy megtalálják az életet, mindazt, amit a nem-álomban nem lelnek. Akötet záró darabja, az (Én) keretbe foglalja a művet a kötetnyitó /mával. A filmként elképzelt élettöredékeket az író egy önmagáról adott külső, testi 567
