Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Sümegi István: Az igazság szabaddá tesz?

Tradíciónk alternatív nélküli bizonyossága, hogy szabadok vagyunk, s hogy az eszmék orientatív ereje és a többi Tallér által megadott választási szempont érvényes. A szabadság mibenlétéről azonban különböző' tradícióink vannak, ezek között tehát - alkalmazva a megfelelő' kritériumokat — módunk van választani.

Mivel azonban - szerintem - a szabadság Iont tárgyalt két fogalma nem mond egymásnak ellent, és mindkét fogalom az európai hagyomány része (a negatív szabadság fiatalabb ugyan, de ahhoz kellően öreg, hogy ne legyen megkérdőjelezhető' a tradícióhoz tartozása), ezért nem is tartom lehetségesnek - mellesleg szükségesnek sem - a választást köztük a szóbanforgó módon.

Mi a helyzet az atomista individualizmussal, tekinthetjük-e ezt a mondott értelemben hamisnak? A könyv két fejezete mutatja meg, hogy hova vezet az atomizmus: Hobbeshoz, mondja A félelem technikusa című írás. Raszkolnyi- kovhoz, Sztravroginhoz, Iván Karamazovhoz vagy a Feljegyzések az egérlyukból odúlakójához, olvashatjuk az Erkölcs és eszkatológiában. Az említett hó'sök mindegyikéről elmondható, hogy megfertőzó'dtek a modernista individualizmussal, és ennek következtében elvesztették Önmagukat.

Éppen ezért - mert Tallár elemzései kitűnőek - sajnálom, hogy nem vizsgálta meg alaposabban az érem másik oldalát. Annyit mindenképpen sikerült megmutatnia, hogy az atomistát könnyen megkísértheti az ördög, de ebből még nem következik, hogy minden esetben el is viszi. Csak kérdéseket szeretnék föltenni, válaszolni nem tudok: Vajon Locke politikai filozófiája - amely, ellentétben Hobbeséval vonzó konzekvenciákat ígér - nem atomista alapokra épült-e? Pascal - akit a szerző gyakran idéz és nyilvánvalóan nagyra tart - nem individualista bizonyos értelemben? Hiszen nekem, egyedül nekem kell eldöntenem (ha még nem kaptam meg a hit kegyelmét), hogy keresni kezdem- e a rejtőzködő Istent, hogy Istenre fogadok-e. Döntésem következményei pedig kizárólag engem fognak majd érinteni, a fogadásban én magam vagyok a tét. Vajon nincs-e igaza Heller Ágnesnek, amikor Kierkegaard nyomán azt állítja, hogy az általánosba az egyedin keresztül vezet az út?G

Nem vagyok tehát teljesen meggyőződve arról, hogy az atomizmusnak kizárólag negatív következményei lehetnek. Pontosabban: azt gondolom, hogy egy szélsőséges, az egyént mindenfajta társadalmi kötöttségtől eloldó atomizmus konzekvenciái valószínűleg elfogadhatatlanok, de egyrészt ebben az esetben sem kell ad absurdumig vinni koncepciónkat (lehetséges az atomizmus mérsékelt változata is), másrészt pedig hasonlóan elfogadhatatlan következmények vezethetők le egy túlhajtott kommunitarizmusból is.

Tallár könyvét olvasva néha az volt az érzésem, hogy a negatív szabad- ságfölfogással és az atomizmussal polemizálva a szerzőt túlságosan elragadta a hév, és olyan szélsőséges antiindividualizmussal válaszolt a szélsőséges individualizmusra, amelyet én éppen úgy tarthatatlannak ítélek, mint az ellentétét. (Különösen érvényes ez a Szónak meghaüói c. írásra.) Talán valóban igaz, hogy „az önös Én zárt határain túl” találhatunk önmagunkra, mert „mindannyiunkat egy lélek itatott át”, hogy „ember akkor talál rá valódi önmagára, ha átadja magát valaminek, ami több nála, ami felett nem renÍ3 Ezt állítja az egzisztenciális választás elmélete (Morálfilozófia. Cserépfalvi, Bp., 199(5. I. fejezet) és Kierkegaardot követve Vera, valamint a nietzseheiánus Lawrence a Személyiségetikában (Osiris, Bp., 1999.).

562