Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Czeslaw Milosz: A te szavad; Descartes utca; Folyók; Nem az enyém; Pelikánok (Costa Rica) (versek)

Közben természetéhez híven megmaradt a város,

Érzéki nevetéssel hívogatott a sötétben.

Hosszúkás kenyeret sütött, bort töltött agyagkorsókba, Halat, citromot és fokhagymát vett a piacon,

Közömbösen a becsületre, s a szégyenre, a nagyságra és

a dicsőségre,

Mivelhogy ez már mind elmúlt és átváltozott Nem tudni kicsodákat ábrázoló szobrokká,

Alig hallható áriákká, vagy szólásmondásokká.

Újra rákönyöklök a rakpart érdes gránit-mellvédjére, Mintha csak földalatti országokba tett vándorlásból térnék vissza,

S a fényben hirtelen megláttam volna az évszakok forgó kerekét,

Ott, hol lehanyatlottak birodalmak, s akik éltek: halottak. És már nincs itt és sehol sincs a világ fővárosa.

És minden eltörölt szokás becsülete helyreállt.

S már tudom, hogy az emberi nemzedékek ideje más, mint

a Földé.

De súlyos bűneim közül legjobban egyre emlékezem:

Egyszer a patak mentén futó erdei ösvényen

Nagy kővel megdobtam a fűben összetekeredett siklót.

S mind, ami életemben történt, igazságos büntetés volt, Ami előbb, vagy utóbb, de utoléri a törvény megszegőit.

Folyók

Más-más neveken egyedül a ti dicséretetek zengtem, folyók!

Tej vagytok és méz, szerelem és halál és lassú tánc. Forrásotoktól, mely titkos barlangokban moszatos sziklák közt

fakad

Ahol az istennő eleven vizet önt kancsójából,

Tiszta erektől a réteken, amelyek alatt patakok zúgnak,

Ott kezdődik futástok, s az enyém is, az elragadtatás meg az

elmúlás.

Arcomat a nap felé fordítottam, meztelen, az evezőt ritkán

mártva a vízbe.

Tölgyerdők tűntek tova, rétek, fenyvesek is,

S minden kanyarban az ígéret földje nyílt meg előttem,

Falvak füstje, álmos csordák, füstifecskék, homokos partok. Lassan, lépésről lépésre hatoltam be vizedbe,

És a víz sodra csöndesen átfogta térdeimet,

5