Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Zsávolya Zoltán: Hollandi bolygó
a szemléleti képesség ekkora torzulásának egyáltaláni megemlítése, de többszöri átélése és átvétele különösen (mindezek megragadása jelentheti legfontosabb aktivitásomat), saját magammal kapcsolatosan is problémákat vet fel. Gondolok itt az egyéni lelki erősség, a barátság, az emberies hozzáállás, az erkölcsi elkötelezettség, a tágabb értelemben vett szavahihetőség szempontjaira. Aki természetesen tudja venni egy hozzá közelálló valakinek az ezen valaki által tényszerűként felfogott és magatartásos tanúsága szerint plasztikus gesztusokkal, viselkedéssel hitelesített, elő'-, vagy továbbélt látomásait, ily módon a látomásosság által színezett, módosított, átalakult mindennapjait, az - nem beszélve bizonyos fokú kötelességszegésről, miszerint nyugtatgatnia kellene ismerősét, esetleg szakorvoshoz volna illő juttatnia a pácienst - úgy lehet, maga sem mentes a (több szempontból bízvást feltételezhető) hóbortosságtól. Annak, óhatatlanul felmerül a gyanú: belső, megélt- ségi köze van ehhez a furcsa állapothoz. Netán magához a furcsaság eredetéhez fűzik gyanúsan szorosnak tételezhető szálak, aminek következtében az általa felidézett képek, szituációk, történések, alakulások, jelenségek, továbbá a hozzájuk fűzött reflexiók a hallgató előtt nem tűnnek fel kellően alátámasztottnak. S ki szavatolja, hogy a tálalásában bemutatott mindenség helyt-áll-e önmagáért és azért a személyiségért, aki szembesül vele? Belátom, óhatatlanul felmerülnek ezek a kérdések, mégpedig - a logika törvényszerűségei szerint - joggal (mégha egészében, a helyzet nehézségéből következően nem is jogosan). Épp ezért nincs szándékomban akárki, vagyis a szélesebb közönség elé tárni mindazt, amiről szerencsétlenül járt barátom szellemi univerzuma (hogynemondjam: szellemvilága) kapcsán tudomást szereztem, amire jelentős rálátásom volt, és ami kétségtelenül egy kicsit a saját tapasztalati közegem is lett, noha igaz, nehezemre is esne pontosan körülhatárolnom azt a módot, hogy ez miképpen alakult, milyen úton-módon realizálódott, majd pedig működött - viszonylag hosszabb ideig így. Nem kívánom tehát, és nem is fogom a bennem ebben az összefüggésben felgyűlt anyagot felelőtlenül leírni, főleg nem publikálni, a maximum, amire vállalkozom, hogy Neked mint magyaros gyóntatóatyámnak, aki immár legújabban is majd harminc éve odaát tartózkodsz, utolsó földi életpályáddal összeforrt eszményeid azonban továbbra sem szűnnek meg közöttünk kísérteni, miáltal számomra lelki síkon teljességgel megszólíthatónak és megpárbeszédelhetőenk tűnsz hie et nunc, a legtöbb tehát, amit megteszek (ezt persze kötelességemnek is érzem), hogy nach wie vor eléd tárom az ebben mondott, azaz idáig tárgyalt és a továbbiakban is tárgyalni fogott mezőben megvalósuló átéléseimet, megfigyeléseimet, kiküzdött belátásaimat, skiccelem feltételezéseimet meg vélt bizonyosságaimat, megsúgom kétségbeeséseimet, röviden: kezedbe teszem le életem ezen Hozzád intézett monológom során. Erősen bízom benne, hogy te megértesz és elfogadsz így, Péter bátyám! (Erősen fogadom, hogy Isten segítségével ajóratörekszemésabűntkerülömámen...) Magamról, közelebbről 1982/86 táján létezett lényemről hangsúlyosan még annyit, hogy messzemenően érvényesnek bizonyult rám a lecke következő része: Pater familias pátriám potestatem habet. Servi et liberi et uxor in po- testate patris sunt. Ezt akkor tapasztaltam meg, vagyis a memoriter éteri létigazságát akkor vetítettem rá a földhözragadt valóságra, amikor Killer Laci egy alkalommal félelmetesen elagyalt. Gondolom, kitalálnád, ha nem tudnád 541
