Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Zsávolya Zoltán: Hollandi bolygó

persze, ilyen idó'meghatározottságban, a karácsony előtti temetés. De több aztán teljességgel nem, sosem, máig sem világos, legfeljebb a feltételezések szintjén.

Merthogy effélékre korlátozódom a kikutathatatlan belső lényeggel szembekerülve, pedig látszatra - helyesebben: a felszíni részleteket illetően — nyitott könyv előttem Killer Laci világa. Ne szépítsem: olyan rejtély számomra végső soron, amilyen csak önmagának lehet az ember, aki másokkal kapcsolatban él a termékeny általánosítás, az átlagos-valószínűsíthető cselekménymintázatok mankójával (mint én?), amikor megpróbálja megérteni a feltételezett, fikciós ötletességgel becserkészni vélt életüket, saját eseményeire és személyiségére nézve azonban nem hisz ennek az illuzórikus módszernek a működőképességében (mint én!)? Nos, ha nem is ilyen rejtély forog fenn, azért nyugtalanító belegondolni, micsoda lelki fonalkötegek gubancolódhat- nak össze annál a testileg teljesen egészséges embernél, aki életének utolsó háromnegyed évében tavasszal új szeretőre tesz szert, nyáron aktívan pihen, utazik, ősszel addigi gyakorlatához képest hihetetlen termékenységgel produkál a munkájában, mire fel (?) tél elején egyszeriben meghal.

Csoda-e, Péter Bátyám, ha barátomat siratva, dühösen fordulok el a halálmagyarázatok kizárólagos érvényétől? Miként, ugyanis már szóltam róla, Killer Laci anyja pusztul el, valamikor, megismerkedésünk, első közös születésnap-ünneplésünk előtt bő két évvel, elvileg ő távozik el annyira meghatározóan, hogy abból egyszerűen alakulások végtelen és végzetes sorának kellene erednie. Csakhogy pontosan ez a kell, éppen ez a kell, a szükségesség ilyetén sorsszerű módon elhatalmasodó erőszakossága az, ami zavar és lázadásra késztet az olyan szemlélet ellen, amelyik leegyszerűsít mindent, majdnem kizárólag erre a megrázkódtatásra, továbbá a család ezzel kezdődő felbomlására vezetve vissza a dolgokat.

Pedig a felidéző felelősség nagyobb, hogysem látszólagos fontosságú tényezőkre hagyatkozva lehessen itten tájékozódni. Hiszen maga az másfél évtizednyi időanyagra rúg, amit közvetlenül, és éppenséggel a merő végtelenség az, amit legalább közvetve át kell tekinteni!

Igenis: nem Killer Laci anyja, hanem az apja bizonyul ebben az idő- és történés-tartományban a gyenge kulcspontnak. Amint már betegeskedő felesége halála előtt masszívan félreorientálódik... Később meg aztán - ahogyl Mesélhetnék erről történeteket, Péter Bátyám, ha az volna a dolgom. Elhiheted, nem esne nehezemre. Engem mégis az döbbent meg igazán, hogy amikor az atyák táviratát megkapva elsőszülettje után vonatozik .intézkedni”, semmilyen valódi reakció nem telik tőle. Távolról sem az aggódó szülő handabandáját hiányolom én, dehogy! Killer Laci úgysem hagyna beleszólni a dolgaiba, de tudom, ennek ellenére fáj neki az a semmitmondó fellépés, amit a faterja produkál. Nem könnyű eldönteni, vajon a legidősebb gyerek, egyáltalán a család iránti újfajta közömbösség, vagy a küszködő szerepzavar a helyzettel, a fiú „elvetemültségével” való váratlan és sokban védtelen szembesülés hozza-e ki a már mindenképpen idegen nők hálójában vergődő apából azt a mutatós semmit (ebben az ügyben), ami annyira ellenszenvessé teszi számomra emberileg. Természetesen sem visszatekintve, sem az akkor éppen érvényes jelenben nem várok én tőle konkrétan semmit, amit másképp kellene csinálnia. És mégis. Killer Laci családi leválását, egy impozáns, de ingatag

534