Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Bodor Béla: Odüsszeusz és a sellők

féleszű seggdugasz az evezősök között, aki addig kapálózott, amíg eltávolodott valamennyire a süllyedő' roncstól, és amikor a felszín elnyugodott, vissza- evickélt néhány gerendáért, felszínre emelkedő' evezó'padért, evezó'szárért. Ezekből aztán összeügyeskedett valami tutajfélét, végighevert rajta, szárítko- zott, tűnődött. A bronzsúlyú Odüsszeuszra gondolt, aki talán még órákig utazik a mélység felé, ha elérheti egyáltalán. Aztán azokra az üres emberi bőrökre, melyeket a szirének szigete felett lenget olykor a szél. A szárnyas Ikarosz könnyűségére. A madarakéra. A gondolatéra.

A sirályok egy darabig kerülgették úszó alkotmányát, aztán megszokták. Megpihentek rajta halászat közben. O - aki olyan jelentéktelen, hogy neve sem lehet - unalmában kis koszorúféléket kötözgetett a letépett hínár leveles száraiból. A legbátrabb tojó kölcsönvette a legközelebbit, a közepére tojta a tojásait, és megült rajtuk. A párja pedig hordta a halakat. A túlélőművész minden másodikat elvette, kibelezte, belsőségeit kidobta, a többiből pedig a szájába facsarta a lét. így lassanként berendezkedett, és amikor a kis dugongokat elválasztották az anyák, megpróbálta becserkészni a legközelebbi, vagyis a legkíváncsibb tehenet. Arra gondolt, hogy a nagy orr önmagában még nem feltétlenül ronda. Végső soron neki magának sem volt kicsi.

Hogy mi lett ennek a dolognak a vége? Fene tudja. Van, aki azt mondja, hogy egyre nagyobb tutajt sikerült öszeeszkábálnia, ahol aztán különösnél különösebb apróságok csúszkáltak fel s alá, és végeredményben mind ennek a nyomorultnak a fiai vagyunk. Mások szerint néhány napnál nem tartott tovább az egész bizarr intermezzo. A pasi kiszáradt, éhen vagy szomjan halt. Egy valami azonban bizonyos. Amikor évezredekkel később Kolumbusz Kristóf hajóival ezen a vidéken szerencsétlenkedett, nem találkozott tengeri tehenekkel. Jóval később és jóval távolabb, Amerika partjainál látta őket legközelebb annak a hajónak a legénysége, mely a legendás Észak-Nyugati Átjárót kereste az északi vizeken. A tengeri tehenek szelídek voltak, kövérek és kíváncsiak. A hajósok szekercékkel verték agyon őket, és olajat főztek a szalonnájukból. Az olaj büdös volt és ehetetlen. De azért a mécsesben elégett.

525