Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Száraz Miklós György: A Jóisten ablakai

után, hogy Nagy Árpi, és éh persze rögtön hadarni kezdtem, aztán fülig elpirultam, mert akkoriban már bele voltam zúgva a Mikolába, és később valóban ő lett az én első nagy szerelmem, akivel eló'ször feküdtem le, aki miatt az apu azon a hétvégi délelóttön, amikor a zivatart, a szakadó esó't bámuljuk majd az erdőben, a kidőlt fenyőn ülve, aki miatt olyan rosszul érzi majd magát, pedig akkor még minden rendben lesz, akkor még minden csodálatos, és persze az apunak az a kis rossz érzése semmi ahhoz a rossz érzéshez képest, amit majd én érzek akkor, amikor a Mikola tényleg rákap a hasisra meg a marihuánára, aztán a még keményebb kábítószerekre is, annyira elkapja a grabancát a fű, a hó, az anyag meg az utazás, a trip, hogy állandóan csak Jimi Hendryxet, Janis Joplint, Doorst meg Nirvánát hallgat, a friscói Haight Ash- buryról álmodozik, a test templomáról, Timothy Learyról, Kerouacról, Gins- bergről, Ken Keseyről áradozik, és még az apu sem tud rá hatással lenni, mert szereti ugyan az aput, végig is hallgatja, de aztán csak mosolyog, hogy az apu lehet jó orvos, mondja, ahogyan az is, kitűnő' orvos, csakhogy ez más ügy, nem a ráció, hanem a szellem világa, a fantázia mérhetetlen kitágítása, másként soha meg nem tapasztalható teljesség, a mindenség egyidejű és tökéletes birtoklása, azáltal, hogy a tudat, mint a gumibugyi, végtelenül kinyújtható, és így magunkhoz szorítható, a bugyogónkba gyömöszölhető, befogadható lesz a világ teljessége, az univerzum, és ma már táltossá, sámánná, orvosságos emberré lehet majdnem mindenki, aki csak akar, és a Lennon, akit az apu úgy szeret, az nyomorultul megtorpant fél úton, így hát amikor meggyilkolták, akkor már valójában halott is volt, mert sem a Punok, sem Jesus is not dead!, és a DTT, a Drop out, Turn on, Tune in! jelszava sem halt meg, és nem igaz, hogy the dream is over, és annyira elkapja az én nagy szerelmemnek a grabancát az anyag, hogy el is hagy engem az anyagért, elhagyja a várost, megszökik a mi szlovákiai otthonunkból, pedig már másfél éve tart a szerelmünk, másfél éve járunk együtt, és én azt hiszem majd, hogy a szívem megszakad, elszökik a városunkból a fővárosba, nem Pozsonyba vagy Prágába, hanem minden magyar lelki fővárosába, Budapestre szökik, ahol elvesz feleségül egy nála idősebb, gazdag színésznőt, és beiratkozik filmrendezőnek a Színművészeti Főiskolára, de csak három hónapot jár oda, aztán faképnél hagyja a színésznőt is, és tovább kergeti az álmait, tovább megy minden beatnik, hipszter, hippi és prankszter lelki fővárosába, San Franciscóba, és aztán mégsem szakad meg az én szívem, mert amikor hazajön Amerikából, akkor én már éppen az érettségire készülök, és a Fruzsitól tudom majd, hogy hazajön a Mikola, és nagyon be leszek tojva, hogy még mindig szeretem", és hogy majd olyan lesz, mint az apu régi betegei, az apu élőhalott, roncs istápoltjai, akiknek a megtört, párás és véres, homályos szemében ott lángolt az alattomos rosszindulat mellett a kétségbeesés és az értelem is, és nagyon félek, hogy az én első szerelmemet ilyen szívszorítóan elesettnek kell majd látnom, és valóban látszik is majd rajta Budapest meg Amerika, a sok-sok pia, a sok-sok csaj, a soksok átbulizott éjszaka, és látszik majd a bőrén meg a szemén a sok-sok kemény, hideg anyag is, de szerencsére annyira nagyképű lesz, annyira el lesz ájulva attól, hogy az ő arcára van írva az a sok lány és sok viharos éjszaka, hogy a tekintetében ott lobog Jim Morrisson meg az LSD meg Amerika, és annyira ellenszenves meg szánalmas lesz ettől a fenenagy önimádattól, éppen ettől lesz olyan nagyon sajnálatra méltó, hogy én hiába tervezem azt, hogy

493