Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Molnár Miklós: Szombathelyi albérlő blues
MOLNÁR MIKLÓS Szombathelyi albérlő blues Egy kelet-európai hajléktalan (a szegény emberek ama. mesebeli hol lévő, hol nem lévő fajtájából), akit a kommunisták kiforgattak mindenéből, váltig lakni szeretett volna valahol. E mesebeli hajléktalant kidőlt-bedóít, szovjet megszállóktól rojtosra lakott épülethez vezette egy nyájas szavú nyugati tanácsadó, és a bús düledékre mutatott: - Ha polgári szabadságjogokból ácsolt fedél volna fölötte, jobb lakást nem is kívánhatnál magadnak. Szinte szomszédok lehetnénk. Ha meg a vállalkozás szabadsága számára is volna elegendő hely, a családod is kényelmesen elférhetne benne.- Hát igen - felelte a szegény ember. - Jó barátok szomszédságában lakni... bizony, az nem volna rossz. Csakhogy, drága uram, a Ha nem lakható! „Hej, ti szőrös markú, tiprott szívű szombathelyi házinénik és házibácsik - sóhajt fel a krónikás, ki zarándokúba újabb stációjaként e labanc lelkűnek híreit városban ütötte föl sátorfáját, megtudni óhajtván, van-e itt folyó, olyasféle, mint emlékei szerint Párizsban a Szajna, Iowa Cityben az Iowa River, vagy Göteborgban a Göta älv (nincsen, hacsak a városon áttekergő incifinci patakokat folyammá nem üti a köztársaság elnöke), jó föld, kövér legelő (egyik sincs), kivált pedig jó ízű, barátságos magyar élet, és ha nincs (mert nincs), lehet-e érte tenni, hogy majd legyen -, be keményen megpróbáljátok az albérletből albérletbe vándorló szegénylegény türelmét és pénztárcáját! Hej, be nehéz szeretni tibenneteket!” (Nem mintha a kufsteini; johannesburgi vagy bázakerettyei - alkalmasint hasonlóképp cudar - főbérlők szakadatlan üdvrivalgásra késztetnék az ottani albérlőket.) Nehéznek nehéz, de azért nem lehetetlen. Csak éppen a zarándoknak - buddhista türelmet, taoista megbocsátást tanúsítva egyvégtében - felül kell emelkednie főbérlő csoroszlyák vérszopó praktikáin, fondorlatos zaklatásain, zordon önkényén, s egyáltalán: el kell állnia az emberszabású lakhatás eleminek fantáziáit (persze mindannyiszor kiderül, hogy elérhetetlenül délibábos) kívánalmától. Túl kell tennie magát azon, hogy bútorozott szoba gyanánt a néhai Vörös Október láda- és koporsógyár legdermesztőbb típusszekrénysorai, kibicsaklott lábú, kátyúsra hentergett, démonian nyikorgó heverőmatuzsálemek, el már a legócskább ócskapiacon sem passzolható ülőbútorok lő- csölődjenek rá. Kutyába kell vennie (róluk - mármint a kutyákról - később), hogy fojtogatóan negélyes házimámija nap mint nap rajta porolja ki lelkének boldogtalanságtól toprongyossá nyűtt rongyszőnyegét, erőszakosan összebo487
