Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Salamon István: Magyar írók Svájcban

kezdenek leszállni a vonatról az oly rég látott, vagy csak műveikből ismert és csodált nagyjai a magyar szellemi életnek. Egy egész Olimpusz! Akik túlélték... Hogy is ne éreztem volna életem csúcsának azt a pillanatot. De - úgy látszik - Svájcban sűrűn vannak egymás mellett a csúcsok. Mert az a pillanat, amelyet most Máraitól idézek, az aztán csakugyan Mont Blanc-csúcs!- Köztudomású, hogy Illyés Gyula és Márai Sándor közötti viszony nem volt felhőtlen.- A svájci határtól kezdve Zürichig, s majd aztán másfelé is Svájcban (Win- terhourba) együtt utaztam én is a hazai vendégekkel. A vonatban élvezhettem azt a dialógust, amin Illyés és Márai egymást ugratva - én azt hittem, játékosan ugratva, nem tudtam, hogy ez az életre-halálra menő harc kezdete már köztük, amelyik el is fog mérgesedni, Márai a maga szenvtelen modorában:- „Na mondja maga Pusztafi, mit szól ehhez a tájhoz? Látott már maga ilyet?”- Mire Illyés a maga humorával visszafelelt olyan formán - „Nem nagyon tudok mit mondani, mert a nagy hegyek elveszik a kilátást.”- Együtt utaztak Budapestről?- Ok együtt jöttek. Olyan hódítóak voltak, nem hiszem, hogy azóta, hogy az ősmagyarok Szent Gallenbe jártak templomi edényekért, meg mulatni egyet a barátokkal, egy ilyen megnyerő magyar társaság járt volna Svájcban. A Bureau International egész stábja el volt ragadtatva tőlük. Silberscheinné is odavolt, volt is mitől. Cs. Szabó egymás után vágta ki a különféle fogadásokon a helybelieket elbűvölő', lenyűgöző tájékozottságú beszédeit. A fiatal Illyésnek sugárzó volt a szuverén nagysága. Hogy mondják Lear királyról? .Minden ízében király.” Csakhogy Illyés fiatal volt. (Hány éves volt Illyés? Nem volt még 45 éves sem.) Pátzaynak a művészeti dolgokban való fölényes jártasságát mindenki bámulta. És persze Ferenczy Béni! Ebben a találkozásban a legnagyobb, a legmaradandóbb élmény Ferenczy Béninek a sugárzó humanizmusa volt. Komoly derűje és zsenialitása, ez mindenkire hatott. Nem lehetett rá fel nem figyelni, pedig jobbára hallgatott. És Márai. O nem jött fel velünk a hegyek közé, inkább lent maradt Géniben, ült a tóparti kávéházban, ahonnan olyan szépnek látszott tiszta időben a Mont Blanc, és mesélt. És a svájci magyarok meg körülülték, odajöttek, odajártak Márai lába elé. És ő mesélte, mondta a háborús élményeit, mondta az ostromélményeit, mondta a családját, emlékszem. „Zsüli néni ül az ágytálon és valutázik.” Ilyen mondatokra emlékszem.

Aztán amikor felvette a pénzt, amivel utazhatott, ment tovább, Franciaországba, Olaszországba. A másik jelenet amire én Máraiból emlékszem, az egyik Márai könyvből: ironikus részvéttel ír egy ifjú magyar íróról, aki a Svájcban megforduló magyarok látogatásai után hazalátogat Pestre, és készül rá, hogy végleg hazatelepedjék. Ez én voltam, 47 augusztusában látogattam haza Svájcból, és hónapszám maradtam. Persze megkerestem a barátaimat, köztük azokat, akikkel Géniben kerültem jó barátságba. Heltai Jenőéket, Máraiékat, Ferenczyéket, Szőnyiéket, Szűcs Lászlóékat, Karinthyékat, Nagy Lajosékat... Márai feljegyzése az ostoba fiatalemberről feltehetően akkor készült, amikor én már Budapesten voltam náluk, vacsorán. Akkor ismerkedtem meg Lolával. Akkor persze már nem a Váralja utca és Mikó utca sarkán laktak, hisz azt a sarokházat lebombázták...- Lola asszony nemde Márai felesége volt?

420