Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Gángoly Attila: A Siroky-örökség
inkább kézenfekvőnek, semmint felháborítónak találtam, mert igaz, ami igaz, valóságos vesszőfutás volt Lajos bácsival egy levegők szívni.- Már hogyne tudna. Biztosíthatlak felőle, hogy nem olyan képmutató, mint hiszed. Az ereiben neki is csak Siroky-vér folyik... És te is megszabadulhatnál már ettől az ostoba szenteskedéstől, ha egyszer hozzánk nősültél! Szánt szándékkal ingerel a vén bajkeverő, gondoltam aznap már harmadszor. Attól fogva nem tudtam úgy aludni, mint régen. Napközben Raszkolnyikovként bolyongtam fÖl-alá a város utcáin; éjszakánként tágra meresztett szemmel bámultam a megelevenedő homályt. Nelli, aki már a kilencedik hónapban volt, békésen szuszogott mellettem, s csak remélni mertem, hogy anyja nem avatta be szörnyű titkába. „Talán nem is fogja - tűnődtem, majd hideglelősen rázkódtam össze. - Hisz nincs is őt mibe beavatni... fölöslegesen húzták el az orrom előtt a mézesmadzagot...” Jól tudtam persze, hogy a gyerekekkel (Nelli hármat szeretett volna) a jogi doktorátus ellenére is átkozottul nehéz lesz majd boldogulni egy megnyomorított országban. A Siroky-vagyonnal a kezemben, jobban mondva egy svájci bankszámlán, minden homlokegyenest másképp alakulhatna... „Vagy talán nem a szerzés mohó vágya-e az, amit ösztönünk ránk erőszakol? Különben is: hol végződik a segítségnyújtás misztifikációja és hol kezdődik egy gyilkosság?...” Mindannyiszor verítéktől csatakosan aludtam el. Húsvét vasárnapján pedig eszembe jutott a poloska. Újra láttam, hogyan emelem föl a lábamat, hogy az erősebb jogán eltiporjam, ügyet sem vetve a megrázó esztétikai hatásra, ami várhatóan be fog következni. S a végeredmény csakugyan taszító volt. Ám az utálkozás nem lépte túl az elviselhetőség határát, mi több, még enyhe émelygést sem okozott. Erős akarat és szívós gyomor kérdése az egész, futott át rajtam hirtelen. Még aznap délelőtt beszereztem vegyész barátomtól egy üvegcse gyorsan ölő mérget. Faggatódzására a szokványos feleletet adtam:- Patkány ellen kell... Egy nagy pohár egri bikavérbe kevertem a port; a borospalackot hosszas homlokráncolás után emeltem le a kamra polcáról. Ennyi még jár neki, gondoltam. Majd tálcát kerítettem, ráállítottam a kristálypoharat, benne a vérszínű kotyvalékkal, s noha úgy reszkettem, hogy néhány csepp az ingemre löttyent, bekopogtam a beteghez. Rögtön tudta, miről van szó. Talán csak képzelődtem, de szemlátomást alig győzte kivárni, míg az asztalhoz érek. Gyomorgörcsei lehettek az imént, állapítottam meg testtartásából, s gyapjúkesztyűbe bújtatott kezemmel letettem az ólomnehéz tálcát. Merő gyávaságból oldalvást foglaltam helyet, ő azonban erőlködve felém fordult, s 407
