Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Gángoly Attila: A Siroky-örökség
Múltak az évek, évtizedek. ... Siroky Lajost mind több testi nyomorúság sújtotta, háromszor műtötték epekővel, utóbb szívbaja is támadt, gyakorta környékezte ájulás, főképp a nyári hónapokban. Idővel a lelke is elkérgesedett, s rigolyás, kötekedő természetű vénember vált belőle, akinek abban telt egyetlen gyönyörűsége, ha hozzátartozóit porig alázhatta. Nemes Kornélia ellenben szép lánnyá serdült, és az érettségi bankett után két héttel örök hűséget fogadott nekem. Egy eldugott templomban. Jómagam - a pesti ügyvéd joghallgató fia - csak nem sokkal korábban szereztem tudomást a várkapitányról, aki az Anjouk rettenthetetlen lovagja volt. Meg arról is, hogy az általam már deresedő férfiúként megismert leszármazottja olyan bankszámlával dicsekedhet, mint kevesen a nyolcvanas évek Magyarországán. Őszintén megvallva: hittem is, nem is. Anyósom mindazonáltal mérget vett volna rá, hogy Lajos bácsi a családi aranyon-ezüstön a forradalom után szép summáért adott túl. De már nem zúgolódott, még csak vádló tekintetet sem vetett a szüntelen gubbasztástól összetöpörödött fivérére. Hosszú, álmatlanul töltött éjszakák számvetése után ugyanis belátta: Nelli az egyetlen örökös. 4. A világkommunizmus összedőlte igen-igen megviselte Siroky Lajos idegeit. Ő tudniillik - talán nyakasságból, talán mondvacsinált érvekkel aládúcolt meggyőződésből - továbbra is hithű marxistának vallotta magát, noha Marxtól egyetlen sort sem olvasott soha. Mivel szószátyársága a kényszerű semmittevéssel csak fokozódott, s mindegyre az ötvenes években elcsépelt szólamokat szajkózta, néhanap még jámbor apósomat is kihozta a béketűrésből.- Maga egy parazita, Jenő - vágta egyszer a fejéhez, mikor sógora épp a kádban csutakolta, petyhüdt ágyékát dörgölve körül. - A bitang úri rend maradványa, s csak hálás lehet az elvtársaknak, amiért megtűrték a hasonszőrűekkel együtt... Hé, ez fájt, maga fasiszta!... Mikor az orosz csapatok kivonultak az országból, Lajos bácsi álló nap átkozódott, s béna kezével, akár egy törött szárnyú sas, a dohányzóasztalt ver- deste. Félő volt, hogy megüti a guta, s anyósom már orvost akart hívni, de ő tiltakozva fórmedt rá:- Nem kérek a sarlatánok szemfényvesztéséből! Majd pedig azt üvöltötte-óbégatta szakadatlan:- Gyáva ruszkik!... - És eszeveszetten csapkodott tovább. Aztán búskomor lett. Jószerével egyik pillanatról a másikra. Volt nap, mikor egy falatot sem nyelt le, s ha húga elébe leleményeskedte is a tányért, egyetlen dühödt mozdulattal söpörte az egészet a perzsaszőnyegre.- Takarítsd föl! - vetette oda aztán foghegyről. És anyósom, tán az örökség reményében, tán csak asszonyi szánalomból, szó nélkül fóltakarította. Máskor ellenben naphosszat tömte magába az ételt, követelődzve bömbölt 405
