Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Bodor Béla: A vitéz szabólegény esete a valósággal

megjelent saját személyében és vagyonával kötelezi magát, alávetve azokat a jognak és a bírói eskünek.”

Jdem sok találékonyság kell ahhoz - jegyzi meg Sólymos - hogy a 34 éves özvegy Jelieke úr házában hogy jutott európai vérhez a bennszülött rabszolganő leánykája. Jelky életrajzában, majd budai végrendeletében egyaránt hallgat erről a gyermekről, hisz itthon nem volt szalonképes kapcsolat az, ami a gyarmatokon természetes és mindennapi volt.” Nos, félek, hogy a történetnek nem az a része lett volna idehaza szalonképtelen, mely arról szól, hogy egy férfinak szexuális kapcsolata volt egy ,indus” nóvel. Sokkal inkább az, melyben ez a férfi nevét adja a kapcsolatból születő gyermeknek, és kijelenti, hogy neveltetéséért és taníttatásáért személyében és vagyonával felel.

Hogy miként vélekedtek a világnak ezen a táján a fehértől eltérő bőrszínű emberekről, azzal kapcsolatban elég Kazinczy Pályám emlékezete egyik epizódjára emlékeztetni. Kazinczy Bécsben felkeresett egy „tudós szerecsent”, bizonyos Angelo Solimant, aki „szerctetre méltó s művelt lelkű ember vala, s szép ismeretekkel bírt, kivált a históriákban.” Ez a jeles férfiú 1796-ban, élete 75. esztendejében gutaütésben elhalálozott. ,J\z orvosi kar - jegyzi fel Kazinczy5 - rendelést teve, hogy a test nekik adassék által, midőn kivivék a temető felé. Megnyúzák azt, kitömték bőrét, s felültették az elefántra, mely a természeti dolgok múzeumában kitömve áll.”

Képzelem, micsoda megrökönyödést keltett volna Jelky, ha elárulja, hogy emberként gondolt félvér gyermekére... Persze arról nincs szó, hogy fehérbőrű feleségétől való lányaival egyenlő jogúvá tette volna. Gesztusa ahhoz azonban elég volt, hogy ő is, Jelky elutazása után édesanyja is törvényesen mehessen feleségül holland polgárokhoz. A közjegyző előtt tett nyilatkozat kiemelte őket a bennszülött sorból. A bunyevác Jakoba nevet viselő leány kétségkívül megkapta azt a nevelést, amiért apja jótállt. Kétszer is megözvegyülvén, ötven éves kora körül halt meg Batáviában, gyermektelenül. Nem volt vidám élete. De emberi élet volt.

A világlátott szabólegény hiteles története nem aratott tetszést. Majdnem úgy alakult benne minden, mint a mesében, mégis mindig kibicsaklott valahol, ugyanakkor a valóság is minduntalan a feje tetejére állt. Hogy is kezdődött a kalandok sora? Egy fiatal vidéki iparosember szeretne eljutni egyik szabóműhelyből a másikba. (Micsoda vakmerő gondolat...) Ehelyett hol egy asszony háti puttonyában, hol a tengerben egy deszkával a hóna alatt, hol egy kannibállány ölében találja magát. Abszurdum. De a kalandos meseregény fordulatai is sorra fonákul alakulnak. Azt várnánk, hogy a hőst süllyedő hajójáról magányos szirtre vetik a tajtékzó habok. Ehelyett maga ugrik a vízbe, és vacogva várja, hogy majd csak kihalássza valaki. Kalózok törnek rá: a dolgok rendje szerint oroszlánként kellene küzdenie. Ehelyett hagyja, hogy elszállítsák, mint egy csomagot. És vajon a gyermekkel, akit kiment a muzulmánok rabságából, mit kéne tennie? Nemde papok kezébe adni, hogy megismertessék az „igaz keresztény hittel”. Ehelyett eladja. Egzotikus szeretőjéről a héliodó- roszi szabályok szerint ki kellene derülnie, hogy valójában dúsgazdag hercegkisasszony, akit csecsemőként raboltak el Sába királynőjétől. Ehelyett megmarad kiskorú emberevőnek. Egyetlen mozzanat van az egész történetben,

375