Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Bodor Béla: A vitéz szabólegény esete a valósággal

tüntesse fel, például azokban a jelenetekben, ahol nevetségessé válik. Megírja, hogy egy parasztasszony puttonyában menekült meg a sorozástól, ami nem igazán férfiúhoz méltó módja az utazásnak. Első tengeri kalandján sem szépít: beszámol róla, hogy a kapitány bátran helytáll a lángoló vitorlákkal hánykolódó hajón, és a parancsainak engedelmeskedő legénység később alighanem meg is menti a hajót, hiszen nincs szó végveszélyről. Csak néhány szamár regruta ugrál a vízbe, deszkadarabokkal a kézben, gyáván és ostobán, egyik bajból a másikba, ráadásul a nagyobbikba, hiszen a viharos tengeren a legócskább hajó is többet ér a semminél. Jelky kíméletlenül kiállítja magáról a bizonyítványt, őszintén és öniróniával. Fontos ezt megjegyeznünk, ha a továbbiakban szavahihetőségét mérlegeljük.

A következő epizód, a földközi-tengeri kalóz-történet éppen ilyen. Sólymos említett munkájában pontokba szedve állítja egymás mellé ennek a beszámolónak és Defoe Robinsonba algíri fejezetének egyes mozzanatait, és a legapróbb részletekig menő azonosságot talál. Mi sem lenne könnyebb, mint feltételeznünk, hogy Jelky lódított egyet, és korának egyik legnépszerűbb olvasmányából vett szemelvényekkel színesítette élettörténetét. Ez azonban nem biztos, és valami azt súgja nekem, hogy a történet lényegében (ha egyes mozzanataiban nem is) igaz lehet. Maguk az események alapjában véve nem valószínűtlenek. Algíri kalózok gyakran fogtak el kisebb hajókat, éppen a megjelölt területen. Ósdi evezős gályáik csakugyan a kedvezőtlen széllel küszködő vitorlásokkal szemben voltak ütőképesek. Foglyaikat pedig csakugyan előszeretettel adták el rabszolgának az iszlám világ emberpiacain.

Azt gondolom, hogy Jelky azért vetíti a valóságra olvasmánya egyik odaillőjelenetét, mert akkor, amikor az inkriminált esetet átélte, nem értette, hogy mi történik vele. Idegen nyelvi közegben, számára érthetetlen társadalmi és kulturális szabályok labirintusába cseppenve, szinte gyermekként (ne feledjük: még nincs huszonegy éves, amikor majd Batáviában megnősül, és a kalózepizód évekkel korábbra tehető) a legalapvetőbb fogódzói is hiányoztak ahhoz, hogy feldolgozza, megértse, ami történik vele.

Ha lélektanilag következetesen gondolkozunk, azt a következtetést vonhatjuk le ebből a mozzanatból, hogy Jelky rendkívül érzékenyen reagált arra, ha nyelvi és kulturális közegéből ki kellett szakadnia. Ismerjük ezt az embertípust: erős akaratú, de ha a külső körülmények vagy egy még erősebb akarat megakadályozza abban, hogy szabadon rendelkezzék életével, elveszíti a talajt a lába alól. Esetleg pánikba is esik.

Az életrajz következő gyanúsan kalandos mozzanata, a kannibálok fogságába esés és az onnan történő szabadulás ezt a feltételezést erősíti meg. Jelky ismét kizuhant az európai civilizáció biztonságából, bujkálnia kellett (jóllehet semmi jele annak, hogy bárki is üldözte volna), és megmentőivei csak jelbeszéd útján érintkezhetett. Élete megmentése fejében - igaz, csak jelbeszéddel; őszintén szólva nem látom magam előtt az ennek kifejezésére alkalmas kézmozdulatokat - örök hálát és szerelmet ígért az ifjú kannibál hölgynek. Ezzel azonban végképp csapdába esett. Vagy szó(jel)szegő módon el kellett volna hagynia a lányt, amit talán két „indus” barátjuk sem nézett volna tétlenül, vagy haza kellett volna vinnie, hogy aztán (immár teljes nyelvi apparátusának felhasználásával) megpróbálja megmagyarázni a dolgot ifjú feleségének. Meg tudom érteni, hogy egyik megoldást sem látta igazán von373