Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Peter Ronnov-Jessen: Fajtalankodás birkákkal

társkereső hirdetésben megírta, hogy ő volt az, aki a Lásd és Hallóban szerepelt, amire egy csomó válasz érkezett, és ő minden este elment és megismerkedett azokkal a nőkkel, akik írtak neki, én meg csak ültem egyedül idehaza és szomorkodtam, mert mi van, ha megtetszik neki az egyik és el akarja venni feleségül, nekem meg marad a tévé meg a kötés. De végül aztán egyikükkel sem vergődött zöld ágra, és bár időről-időre természetesen továbbra is elhelyezett hirdetéseket az újságban, és válaszolt nők hirdetéseire is, szóval mindennek ellenére kissé elült a dolog, és egyre inkább visszatértünk a régi kerékvágásba.

De nem teljesen. Mintha az a cikk valahogy megváltoztatta volna, mintha kissé elbüszkült volna, és kezdett volna lenézni. És nem akart már olyan gyakran együtt lenni velem - abban a bizonyos értelemben. Különben igyekeztem olyan jól kinézni, amennyire csak tudok, vettem neccharisnyát és magas sarkú cipőt, amilyeneket azokban az újságokban viselnek, amiket mindig szanaszét hagy a lakásban, ez biztosan olyasmi, amit szeret, gondoltam. De ő gúnyt űzött belőlem, azt mondta, a neccharisnya és a tűsarok a fiatal lányoknak talán jól áll, engemet viszont még jobban kövérít és öregít, meg azt is, hogy nem csupán ez vonzza a férfiakat, ahhoz egy kicsit több kell. Ekkor fakadtam sírva és mondtam, hogy ő sem olyan hej de csinos már a kopaszodó feje búbjával meg a lógó pocakjával, ő se mai gyerek már, túl a negyvenen, még ha pár esztendővel fiatalabb is nálam, és ez után ütött meg, és lett a monoklim, úgyhogy több mint egy hétig nem mehettem ki.

De néha-néha nagyon kedves volt hozzám, mint amikor fiatalok voltunk, néhányszor nyilván úgy vélte, elég jó vagyok, mert ilyenkor mondta, hogy vegyem le a ruhám és feküdjek az ágyra, és akkor azt csinálta velem. De nem különösebben gyakran, és most már bizony elég régen. Legalábbis úgy.

Na, hát nem leejtettem egy szemet?! Idegesít, amikor ilyeneket beszél, teljesen megőrjít. Hiszen korábban még sosem volt ilyen gonosz hozzám. Néha azon spekulálok, hogy gyűlöl-e vajon engem, de ugyan minek gyűlölne, én mindég jó voltam hozzá, mindég engedtem neki, azt tettem, amit mondott. Nem szép tőle, hogy ilyen velem.

Pár hónappal azután, hogy írtak róla a Lásd és Malidban, kitalálta, hogy felad egy masszázshirdetést. Úgy gondolta, hogy akár pénzt is hozhat a konyhára a dolog, mondta, hiszen olyan sok manapság a magányos nő. Nekem nem igazán tetszett az ötlet, de egy szót se szóltam, tudom, milyen, amikor ellentmondanak neki. Az újságban elhelyezett egy hirdetést, amelyben intim masszázst kínált hölgyeknek. Szerintem nem volt valami tisztességes, mert azt írta benne, hogy fiatal és művelt, pedig már nem lehet ráfogni, hogy olyan fiatal. És még ha nekem nem is volt más férfi az életemben rajta kívül, azért láttam egyet s mást a magazinjaiban, és tudom, hogy ezen a téren nem valami nagy mester. De ez őtet nem érdekelte, így jelentette meg a hirdetést, aztán várta a kuncsaftokat. De az a kevés ember, aki telefonált, mind hülye volt, és disznóságokat mondott és csak lihegett a telefonba, úgyhogy egész rosszul lettem, ha véletlenül én vettem föl a kagylót, de egyetlen nő sem hívta, aki időpontot szeretett volna megbeszélni. Miután a hirdetés egy hete megjelent, szerintem ő már kezdte feladni a dolgot, ám akkor az történt, hogy felhívták az Extra Újságtól, és azt mondták, szívesen készítenének vele interjút, mert az nem szokványos dolog, hogy férfiak nyújtsanak intim masszázst.

366