Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Vári Attila: Borotvált sündisznó

VÁRI ATTILA

Borotvált sündisznó- Ha fölnevelsz egy vadállatot, aztán sorsára hagyod, olyan, mintha patkány- nyá borotválnál egy sünt, vagy megpatkolnál egy trófeájától megfosztott jávorszarvast, hogy olyan legyen, mint egy szomorú öszvér - mondta Professzor úr, aki senkinek sem mutatkozott be, talán biztos volt benne, hogy ó't mindenki ismeri, vagy olyan névtelen akart maradni, mint azok a véglények, mocsárban éló' ostorosok, amelyek élőhelye egyre pusztult szerinte, s ő állítólagos évenkénti visszatéréseivel azt szerette volna elhitetni velünk, hogy nem szabad kézhez szoktatott kormoránnal, vagy vadászgörénnyel irtani a még létezőket, mert ezek az állatok normális körülmények között csak annyit fogyasztanak, amennyit meg is tudnak emészteni.

Pedig szó sem volt évenkénti megjelenésről. Az utcán találkoztunk vele ugyan, de a folyónál soha. Tegnap láttuk meg itt először, s csak onnan tudtuk, hogy kicsoda, mert a horgászellenőr elmondta, hogy mindenféle egyetemi papírjai vannak arról, hogy halakat mérgezhet és felszeletelheti az elhullott madarak máját.

De őt csak a mi feketeharcsánk, és lábánál megkötözött bukómadarunk érdekelte, azért szónokolt a háziasításról.

Pedig a mi feketeharcsánk és bütykénél megbéklyózott búbosvöcskünk nem volt háziállat, ezeket okvetlenül el kellett volna engednünk a patak torkolatából, mert ez a pápaszemes hülye nem tudta, hogy egy kopoltyúsánál kikötött ragadozó hal még két napot sem bír ki a kötélen, a vöcsök pedig egyáltalán nem eszik a fogságban, de ő egyre csak a madarak és halak kölcsönösségéről beszélt, mert nem tudta, hogy mi, az elengedés csatákban a szabadságért harcolunk, s azt nézzük, hogy a vízben oldódó zselatincérnával megjelölt harcsa, vagy a másik csapat vöcsökje éri-e el hamarabb a szabad vizet, azt a sodrást, ahol már csónakkal sem mert lecsorogni senki, mert a súgó - így hívták ezt a helyet, de néhányan csak sellőként emlegették - képes volt berántani örvényeibe még egy katonai kétéltűt is.- A madáré a levegő, a halaké a víz - mondta a Tanár, s a vidra és teknős befogadásáról halandzsázva az elképedt csapatnak azt állította, hogy olyan ocsmány dolog ily nemes lényeket fogságba ejteni, mint az ágybaszarás. így mondta, pedig velünk már nem lehetett ezen a nívón társalogni. Teknőcről beszélt és hülyeségekről, amikor itt mindenki ismerte még a legkisebb vadakat is, de ebben a mindig hideg és rendkívül sebes vízben nem élt sem tar- taruga, sem az általa sokszor emlegetett rózsásgödény.

Mi állatosok ismertük a Brehm-et, s akik közülünk bogarakkal is foglal291