Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kilián László: Paprikás íz a színen

éppen egy ilyen ihletésű darabját, a Csókon szerzett vőlegényt adja hosszú idó' után a szélesebb közönség elé, de valójában a következetes törekvés az e modorban elkészített művekre hiányzott Szigetiből; késztetéseit egészen más rugók mozgatták. Szigeti József, a falstaffos, tartuffe-ös figurák mesteri alakítója sokkal inkább a neki kézreállóbb figurák színpadra viteléért írta meg darabjainak javát. A közelmúltban, a nyolcvanas évek elején és közepén színházakban és a képernyőn is új erőre kapott, azaz bemutatott darabjai ugyanakkor bizonyítják, hogy a magyar színpadi hagyományok szinte érthetetlenek lennének a színész generációk nevelésével is szívesen foglalkozó szerző' nélkül. Lehet, hogy manapság könnyebben idézzük fel Csiky Gergely, vagy Szigligeti Ede nevét és darabjait, nem szabad elfelejtenünk, hogy a Rang és mód, vagy a Vén bakancsos és fia a huszár című művek a maguk korán kívül is bírnak értékekkel, ha a magyar színészet históriájának nem is a klasszikusokat - Shakespeare-t, Moliére-t, Goldonit, avagy Racine-t - fordító romantika-beli törekvésének vonulatához tartoznak. Az immár a művészetben nemzetnek tekintett tömegekhez már a vándorkomédiások idején is saját problémaköreik megjelenítésével kívántak szólni a társulatok. Ahogy a nyelv megőrzésének, újjáélesztésének igénye, úgy a magyarhoni társadalmi problémák megjelenítése is vállalt célja volt Thália szegényke magyar követeinek.

Szigeti más szempontból is igazi romantikus figuraként jelenik meg előttünk. A nagy díva, Lendvainé támogatása nyomán történt nemzetibe kerülése és a kortársak, tanítványok köréje vont rajongása egyaránt ezt bizonyítja nekünk, ha a beválogatott szövegeket olvassuk. A nemzeti örökség történeti kincseit, vagy más művészeti ágban megjelent értékeit is romantikus hevülettel viszi színpadra: felvételét a Kisfaludy Társaságba annak köszönheti, hogy Arany Toldiját színpadra adaptálja.

Darvay Nagy Adrienne dolgozata feltárja nekünk, hogy a múlt század második felében a színpad világára jelentős hatást gyakorló színműíró, színésztanár és jellemszínész milyen markáns alakja volt a nagyvárossá duzzadó Budapestnek. Emlékeztet benne arra is: Szigeti családja - testvére, gyermeke, unokája - ugyancsak befolyást gyakorolt a színházi életre. Öccse, Imre ugyan színészként nem a legragyogóbb tehetség hírében állt, de színidirektorként Blaha Lujzát és Újházi Edét is ő fedezte fel és indította el őket szép ívű pályájukon. Szigeti József lánya volt Szigeti Jolán, veje Vízvári Gyula, unokája Vízvári Mariska, akinek Tapolczai Dezső lett később a férje, az ő gyermekük, vagyis Szigeti József dédunokája Tapolczai Gyula, tehát egy színész dinasztia alapítója is a reformkor elején a veszprémi vaskereskedő fiaként Pestre indult ember.

A negyedévkönyvet olvasva az 1849 és 1900 közötti hazai felvirágzás egy művelődéstörténeti vetületét fedezhetjük fel. A falusi fészerek éhenkórász csepűrágójából tisztes mesterszínészségig jutó Szigeti a kivetettségtől a dicsőség csúcsaiig bejárható út realitásával szembesít bennünket, olyannal, mint egy jellegzetes XIX. századi magyar eséllyel. De az ekkora mélységek és magasságok csaknem mindig felemás valóságot takarnak. A Szigeti József szerepeiről, egyéniségéről, műveiről fennmaradt adatok, feljegyzések és kritikák rávilágítanak, hogy a népszínmű kísértései, a magyar paraszti ideál ábrázolásának törekvése amolyan kolonca is volt a színpadi szerzőnek és a hősök megjelenítőjének. A megalkotott jellemek - megírtan és eljátszottan 287