Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Borbándi Gyula: Felfrissülve az idők szelében

lepte, hogy az írók - Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Féja Géza, Szabó Lőrinc, Németh László, Illyés Gyula és a valamivel előbb képviselővé választott Németh Imre - milyen határozottan és néha ingerülten adták elő mondanivalójukat, semmi kétséget nem hagyva afelől, hogyan képzelik el a bajok gyógyítását és az mennyire távol áll attól, amire ő az adott erőviszonyok között vállalkozni tud. Kiderült, hogy a beszélgetőpartnerek komoly társadalmi reformokra gondolnak és eszük ágában sincs a kormány felületi módosításai és látszatintézkedései végbeviteléhez segédkezet nyújtani. A miniszterelnök kénytelen volt belátni, hogy elképzelései megvalósításában az írókra nem számíthat, ezek számára pedig világossá vált, hogy Magyarországon komolynak nevezhető reformpolitikára mindaddig nincs lehetőség, amíg változatlanul fennmarad a mindinkább avulttá bizonyuló társadalmi szerkezet és mozdulatlanság, amely - mint kiderült - még az erőtlen és tétova gombosi toldozást-foltozást sem viseli el. A beszélgetés eredménytelenül zárult.

A találkozó folytatása csupán a Zilahy által a Magyarország-ban elindított cikksorozat lett, amelyben a beszélgetés résztvevői és még néhány más író újból leszögezték, hogy mire lenne szüksége a népnek és az országnak. Az Új Szellemi Front név is Zilahytól származott, abban a feltételezésben, hogy a kezdeményből majdan valóban front lesz, tehát személyek és csoportok tömörülése egy mindenki által elfogadott közös cél érdekében. A frontnak nevezett valami végül merőben csak egy beszélgetésből és cikksorozatból állt. Nem volt sem mozgalom, sem szervezet.

Ez derül ki Földváiy Györgyi könyvterjedelmű összeállításából is. Az Új Szellemi Front egyfelől gyenge kísérlet volt az írók és a hatalom közötti alkalmi eszmecsere lehetőségére, esélyei felmérésére, másfelől annak kiderítésére, hogy a népet gyötrő bajok gyógyítására van-e a felületi kezelésen túlmutató és mélyreható változásokat is magában foglaló eljárási mód.

Az ügyben szereplő népi írók két oldalról is vádak és támadások kereszttűzébe kerültek. A konzervatív oldal megbízhatatlanoknak, túlzóknak, felforgatóknak tekintette őket, irodalmi és politikai versenytársaik, ellenfeleik - az úgynevezett urbánusok -, valamint a találkozóra meg nem hívottak a hatalommal való paktálást vetették a szemükre. A kommunizmus négy évtizedén át ez utóbbi volt a „hivatalos” felfogás, és ezen - legalábbis a kommunista orbituson belül - az sem változtatott, hogy Zilahy Lajos mint koronatanú 1959-ben a müncheni Új Látóhatárban terjedelmes, részletes és hiteles beszámolót adott a történtekről.

Az ismeretek e tárgykörben még ma is hézagosak és bizonytalanok. Föld- váry Györgyi is említi könyve előszavában, hogy az anyaggyűjtésben feltűnt neki, „mennyire hallgattunk ezekről a kérdésekről. A ma értelmiségnek nevezett társadalmi réteg mélyen hallgat... Amikor pedig időnként megszólal... egy halkan félő hang hallatszana, de elcseng az időben.” Ez indította arra a szerzőt, hogy újra közzétegye Zilahy 1935-ös „Új Szellemi Front” és „Nyílt kártyákkal” című cikkét, valamint a Magyarország ankétján közölt - részben a találkozón résztvett, részben más írók (Kodolányi János, Sárközi György, Nagy Lajos, Pap Károly) tollából származó - hozzászólásokat. Helyet kaptak az összeállításban azok észrevételei is, akik kritikával vagy elutasítással illették a miniszterelnökkel való eszmecserét és annak résztvevőit. Továbbá

262