Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből
„Nála az esztétikai élvezet fizikai volt: feltorlott egészségének kinyújtózkodása más életekbe.” (52) Ez az ellen-ady, a bűnös, éjszakai város helyett az életet választó hó's az ő eszményképe. Nem csoda, hogy a faluba kihozott pesti költő-társaság olyan idegenül mozog a számukra ismeretlen közegben: „Mintha itt, a falu nagy őszintesége előtt, üresnek, értelmetlennek látták volna magukat.” (172) Az ő életidegen bolyongásuknak ellentéte János létmódja, s előtte engedelmesen feltárul a falu: „a falu kitárta panaszát megtért fiának... Lassan haladt előre, mint egy figyelmesen olvasott mély könyvben.” A könyv és a falu kultúrájának szembeállítása ugyancsak jellemző Ora- vecz gondolkodásmódjára: „a műanyagasztalon könyv, / de ritkán olvasok, / nem érdekel már igazán, mi a könyvekben van...” (421) Nem csoda, nincs is rá szüksége. És nem csak az öregedés miatt nincs szüksége a hiúság kultúrájára. Hanem azért sem, mert meglátta a falu veszendőfélben lévő, vagy talán már elveszett saját kultúráját. Látja, hogy amit a falusiak nap mint nap tet- tek-tesznek, anélkül, hogy tudatosodna bennük, az „egy tudás, egy életmód, egy kultúra”. (82). Az Epilógus című vers nemcsak a múlandó egyéni életeket, de ezt a múlandó kultúrát is elsiratja: Elkelt a ház, nyaraló lesz belőle, a pincétől a padlásig ki kell üríteni, és az istállóból, a fészerből is el kell távolítani a szerszámokat, munkaeszközöket, mindent, meg lehet őrizni, meg lehet semmisíteni egy élet, egy kultúra feleslegessé vált kellékeit? Nem tudásellenesség ez, nem valamifajta episztemológiai szkepszis. Épp ellenkezőleg. Minden örökölt tudást nagy becsben tart ez a szemlélet. Csak éppen úgy gondolja, a fontos tudás, az életünk számára hasznos tudás nem a civilizáció, a tudományok és művészetek eredménye, hanem a mesterségeké, a bevált mozdulatoké, a hétköznapi gyakorlatoké, a megszokásé. Ez a tudás nyilvánul meg azokban a használati tárgyakban, melyeket Oravecz olyan szeretettel ír le, így erdész nagyapja gyalujában (Jól fog, és sosem szaggat, / nem ragad bele a forgács, / tologatása alig igényel erőkifejtést, / öröm vele dolgozni...”17) vagy édesanyja kapájában („a nyele sima, fényes a keze fogásától, a tenyere csúsztatásától, / se nem rövid se nem hosszú, / úgy hogy nem kell vele nagyon hajolni, / és nem fájdul meg idő előtt a derék...”18). 7 7. A fenyegetett identitás védelmében A falu mítoszát író „népi” irodalom nem mindig volt racionális. A letűnt korok bölcsességét visszahozni szándékozó akarata hiábavalónak bizonyult. Igazságkeresése sok szempontból tévútra futott a XX. században, s mára szinte teljesen el is tűnt a magyar kultúrából. Több megnyilvánulását a történelem ítélőszéke bűnösnek találta. Mi az mégis, ami időszerűvé teszi, ami miatt mégis úgy érezzük mi kései, elpuhult utódok, hogy valami igazsága mégiscsak volt? A nem teljesen hibátlan Király István halála előtt nem sokkal, de még az elmúlt rendszerben, legalábbis részben felmentette Szabó Dezsőt a korábbi 249
