Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből

„eltűntek a napsütötte, selyemfüvű tisztások, elzáródtak a nyiladékok, befellegzett a levegőzésnek...”'1

Oravecz víziójának léptékét az adja meg, hogy a teremtéstől a végső hanyatlásig képes bemutatni a falu sorsát. A falu végigéli egy élőlény, egy ember életét, megszületik, él, és meghal e nagy metanarratívában. A falu hanyatlásával az egyén élete éppúgy végetér, ahogy a világ egésze is végleg kihűl:

kihűlt a világ, elmúlt a nyár,

egy délután leszakad a diófáról az utolsó levél,

zörögve hull a földre, és megállapodik egy darázstetem mellett,

ne félj, tégy a tűzre, és igazítsd meg térdeden a takarót,

csak eltűnsz a föld színéről, csak nem leszel.5

Hasonló távlatokból szemléli az erdélyi falut Szabó Dezső narrátora is. Nem véletlenül Az elsodort falu a mű címe: a falu (s rajta keresztül az ország) történetét hatalmas természeti kataklizmaként íija le Szabó Dezső is. Azt sugallja, a falu közvetlen vezetői (a falu értelmisége, nemesei) és az ország vezetői (arisztokratái és pénzemberei) végső veszélybe sodorják, elveszejtéssel fenyegetik a falut. Nem véletlenül utal rá a szakirodalom, hogy a regény legfontosabb kulcsszava a halál.6 Szabó Dezső azzal az őszinte kétségbeeséssel ábrázolja a falu sorsát, amellyel a világháború legádázabb jeleneteit, vagy a kísérteties koleravonatot festi le. A kiindulópont e háromfázisú történetben az, ahogy Németh László a „romlatlan falut” nevezi: „a kozmikus paradicsom”. Ez a talán sohasemvolt idilli állapot azonban a történelem csapásai és a vezetők bűnei miatt odavész: a világháború soha nem látott mértékű szenvedést okoz a falunak, s végső pusztulásának rémét vetíti elénk (A megölt falu). Végül a harmadik fázis, a jövő: nyitott kérdés. A falu sorsa Böjthe János (aki „egy új mitológia magyar Herkulese lesz”) és a falusiak kezében van. Ha visszaáll a rend, az egyensúly vezetők és vezetettek között, ha sikerül kivédeni a zsidónémet civilizációs (ipari-kereskedelmi) támadást a falu ellen, akkor és csak akkor van remény a túlélésre.

Ez a háromfelvonásos világtörténelmi dráma (a jó és a rossz összecsapásának drámája) itt is a természet és a falu ideális egységét sugallja. A falu hanyatlása a természeti rend részeként jelenik meg a regény egyik nagy zárójelenetében:

„A hold folyt, folyt a felfedett éjszakába s mintha erdők, kalangyák, földek, kis házak, templom, temető lassú keringésbe indult volna folyó árjával. És a keringés forgataggá gyorsult, s az egész vidék a kis faluval forgott, mint egy fényes tál. ... És a csillogó forgatag közepétől egyszerre elővigyorgott az agg ellenség a halál. Száraz kezeivel forgatta, forgatta a világot mint egy őrlő malomkereket.”

S a regény zárójelenete, amikor az író Farkas Miklós teljes tüdővel kiáltja bele „az erdő roppant hárfájába: - Magyar vagyok! magyar vagyok!”, ugyanezt

az összefüggést láttatja az emberi világ és a természeti rend között: „A hang

242