Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Novák Valentin: Falon
NOVÁK VALENTIN Falon Furcsa félelem ez. Életemben sokszor féltem, ám kilátástalansággal párosuló halálfélelem még nem rémített. Most meg... A hatalmas kó'falak. A kormos falak. Lőporfüst mögül riogató, hatalmas, kormos falak. Halált tátogó mozsarak odafónt. Jajkiáltás, nyögés idelenn. Tíz-tizenöt perc elteltével odaérünk a falhoz... Számoltam... Ezen a falszakaszon, ahol mi, janicsárok rohamozunk - húsz emberből egy, ha fóljut. Azt az egyet is röpke idő alatt kiakolbólítják a várból... Épp idecsapódott egy ágyúgolyó... Most robban... Ha ez nem áll mellettem, engem mészárol le a repesz. Nagy kör tátong. Benne friss hullák és sikoltozó sebesültek. A túlélők üveges szemmel nézik a körben haldoklókat. Egy pillanatnyi döbbenet. Majd befedi a kört az emberáradat, s a sebesülteket sáros vérbe tapossák társaik... Valójában gyávák vagyunk mi, rendíthetetlen janicsárok. Hiába várnak hurik, hiába vár mézédes bor odafónn; csak a húsvér földi nők melegének és csókjának bizonyossága, s a vétségben elfogyasztott bor heve éltet mindnyájunkat. Gyávák vagyunk. Hányszor futottunk volna a harcmezőről, ha nem korbáccsal hajtanak, s ha az elvakított és elkábított emberek falán visszafelé áttörhettünk volna mi, akikre nem hatottak bódító, észtveszejtő főzetek? Am egyetlen irány volt kijelölve, ahogy a folyónak is: előre. Előre ágyúnak, puskának, nyílzápornak, lovasságnak, bolgárnak, magyarnak... Eleddig túléltem. De itt nincs túlélés. Hátulról őrjítő nyomás. Lehet, őrjítőnek tűnik, bár semmivel sem nagyobb, mint egy síkvidéki ütközetnél, ám a hatalmas, kormos fal látványa elviselhetetlenné teszi. Szinte föltolnak az ostromlétrára. Menni kell! És Allahért imádkozva aláhullani... Nem tudom, honnan hurcoltak el. Öt éves lehettem. Apám fejét szemem láttára szabták le. Anyámért sorba álltak a nőre éhes katonák... Elvittek. Fölneveltek. Kiképeztek. Jól tartottak. Csatákba küldtek. Ép bőrrel megúsztam valameny- nyit... De most, itt, e várfal felé menetelvén tudom, ezen a helyen elveszek. Talán épp szülőhazámban. Ellenségként... S valahol rabszíjra fűzve botorkál Anatólia pusztaságaiban az utódom... Tulajdonképp végtelenül egyszerű találmány a létra. Vajon gyümölcsszedésre vagy várostromra használták először? Igaz, a várostrom is gyümölcsszedésre emlékeztet... Fölkúszok. Lenyisszantom a védők fejét, mint érett gránátalmát. Csakhát a fa, azaz a vár védekezik... Ágakat növeszt hirtelenjében. S az új ág eltolja a létrát. A fürtökben lógó szüretelni vágyók létrástól dűlnek el... Vagy férges gyümölcseivel dobál a fa: kővel és ezernyi istennyilával... Meg szurokkal, forró vízzel, tűzzel köpköd. Békétlen szüret ez. Vészterhes... Tíz méterre vagyunk a létráktól. Ezek a létrák már nem dűlnek föl, hisz szorosan ölelik száraikat a lekaszabolt hullák... Kettős akadály... Először mászd meg a holtakból és síró-rívó (Adlahot 224
