Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Iszlai Zoltán: Sarolta köztünk járt

hogy az osztrákok tüntetnek az erdélyi falurombolások ellen, közben nálunk a határzár megszüntetését tervezik.

Mulatságos ötlettel is előhozakodott. Ilyenek mindig akadtak a tarsolyában. Azt mondta, kellene írni levelet Németh Miklós miniszterelnöknek, hogy létesítsenek itthon nyugati bevásárlóközpontot. Akinek fölösleges valutája van, ne Bécsbe rohanjon, hanem költse el ott. Ha kell, küldjenek oda vámosokat, hogy a rohamozó vásárlók illúziója meglegyen.

Neki különben nincs semmi baja, csak leszívják a tüdejéről a vizenyőt, majd otthonról felhív. A hangja azonban más lett, mint azelőtt. Mintha nem ő beszélt volna, hanem belőle valaki más.

Sarolta első segédjét Sipos Jánosnénak hívták. Ez a fekete Flóra akkor készült átmenni a Szövetkezetbe, amikor a Lottinak nevezett Sarolta meg Sárika, aki így szólította, a Costa Doradói üdülésükre indult.

A virágjában lévő üzlet menetéről Réty Boldi a Csík megyéből származó fürge szemű, nevetős asszonykától tudta meg a legtöbbet. Beszélgetésükbe olykor beleszólt a rianás pattogása a tó felől, az elcsöndesedett nagyparkon keresztül.- Olyan gyorsan soha nem tudtam visszaérni az üzletbe az ebéddel, hogy Saci néni ne szólt volna: mi az, magadat nézted a kirakatban vagy az új tűsarkúdat? De hát ez csak tréfa volt köztünk. Tudta ő nagyon jól, hogy majdnem olyan gyors vagyok a munkában, ha sürgős, mint amilyen ő. Amikor hozzá kerültem, Miklós bácsi még élt. A bevásárlásokat ő intézte. Bűbájos egyéniség volt. Mindenki szerette Fokfürdőn, akárkivel megállt beszélgetni. Kellemesebb és barátságosabb idős férfival én azóta sem találkoztam.

Néha titokban szomorkodni láttam. Aztán hirtelen megrázkódott, mondott valami góbéságot, s mintha elfújta volna a bánatát. Amikor megtudta, hogy Saci néni háromszéki én meg hozzájöttem, mint csíki leány, azon tréfálkozott, hogy nekem akkor még a feleségénél is okosabbnak kellene lennem.

A székelyek között ugyanis nem volt eldöntve, melyik székből került ki a legnagyobb góbé. A csíki ember egyszerre elindul, hogy bebizonyítsa, kinek vág legjobban az esze. Találkozik egy háromszékivel. Elárulja, mi járatban van. Fölteszek egy kérdést, mondja a szeredai atyafi. - S ha azt kend megfejti, el van döntve, hogy a háromszékiek a legokosabbak mindenek közül. Mondja meg maga nekem, hány hagymát tett a feleségem az átalvetőbe? Ha eltalálja, kendnek adom mind a hatot. - Hát mennyit, hát hatot - vágta rá sebesen a háromszéki. - No, akkor szó sincs magánál az okosságról. Nyolc volt a tarisznyában, csakhogy kettőt már megettem, még fent a Mitács tetején.

Saci néni édesapja már szótlanabb ember volt. Béla bácsi reggel hideg vízben megmosakodott. Télen, a legnagyobb hidegben is ugyanazt tette. Ha kérdezték, hogy van, hümmentett. Lehetett érezni, mintha nem lenne idevaló. Sem a városba, sem a házba, sem a családjához nem tartozott. Viszonyát lányaihoz nem a felhőtlenség jellemezte. Néha őket okolta, hogy kiszakították Erdélyből. Sacika is meg Tinka néni, aki Pestről leköltözött, megpróbálta regulázni, nemigen sikeresen.

A combnyaktörése után még meggyógyult. Le s fel bot nélkül megjárta a tizenöt lépcsőfokot. De már a házból nem ment ki az utcára. Az újságot meg205