Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Fábián László: Imitatio Dei
az új réteg ismét csak szó szerint érthető, hiszen a képeken - gondosan válogatott betűtípusokból alakított - írás jelenik meg, mint azon a bizonyos ó-szövetségi falon a mene tekel. Ez az írás-réteg a tulajdonképpeni fólül-írás - betű szerint véve. A fólül-írásban használt szavak, kifejezések pedig latin vagy görög eredetűek, többségükben vallási fogalmak is, amelyek - mint lehetséges képértelmezések - újszerű párbeszédet kezdeményeznek nemcsak a képekkel, mint művészi cselekményekkel, hanem a rajtuk szereplő témákkal szintúgy. Mintha ezek az írások Pál apostol korinthoszi levelének tükréről igyekeznének letörölni a homályosságot, hogy „színről-színre lássuk”, ismerjük meg az Istent, „amint O ismer” bennünket. És ezzel a gesztussal a szó el is távolodik a történettől; úgy mondanám: visszatér önmagához, igévé válik, olyan igévé, amely az értelmezés értelmezése krisztológiai értelemben is. Beleszerkesztés egy maibb kontextusba - noha a hagyomány megőrzésének igényével. Mi a magunk önző módján saját életünk jelentéseit kívánjuk kibetűzni mind a hagyomány, mind pedig a művészet mai üzeneteiből. Jelesül azt, hogy mit akar nekünk elmondani Tóth Csaba „szentképfala” a Krisztus utáni 2000. esztendőben. Nos, azt mindenképpen, hogy a keresztény, mondjuk inkább így: krisztusi parancsok és normák mit sem veszítettek aktualitásukból, érvényükből, miképpen a valóban jelentős művészet sem veszített érvényességéből akár Giottóra, akár Ferenczy Károlyra tekintsünk. Tóth Csaba interpretációs parabolái tehát korántsem csak a művészeti vagy a biblikus hagyományra reflektálnak, de éppenséggel arra az új helyzetre, amelyben megváltoztak a viszonyulások a ,,nagy-elbeszélésekhez”, márpedig a művészet, akárcsak a vallás ilyen nagy-elbeszélés, ahogyan azt a posztmodern teoretikusai állítják. Tóth Csaba alkotói gondolatában az a legszebb, hogy kifejezésére éppen egy posztmodem gesztust, az emlegetett fólül-írást választja, hogy segítségével el- lentmondjon a posztmodem végállapot képének, amely semmiképpen sem paruzia, mégcsak halvány imitációja sem, legfóllebb a Másik újabb kísértése - a maga rafináltságával. Polgár Csaba grafikája 192
