Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Szepesi Attila: Clusius nyomában

ligetei, vadjai és madarai azóta is gyászolják. És az ura nélkül maradt, kiszolgáltatott természet beleborzong a tóle idegen emberi lelkek közeledésére.

A faunok pedig, meg a mai faun-lelkek mintha eltűntek volna a szabályozott folyóvizek és kivesző' morotvák partjáról. Eltűntek az Alföldről, ahogy a szegénylegények is eltűntek. Csak néhány bolondos madárijesztó' emlékeztet az antik regék, meg az antik lélek zöld délutánjaira és veres alkonyataira. És kócsagok, színpompás gyurgyalagok meg széki lilék szálldosnak, annak a hajdani varázslatnak az elmúlással megjelölt túléló'i...

A faunok mára mintha visszaszorultak volna a hegyek közé. Mély szurdokban, egy-egy hátráló liget mikrovilágában vagy világító forrás tükrében érezzük csak meg kvázi-jelenlétüket. A lila árnyékok meg a zöld szél vonzásában, ahol a pókhálókon átsüt a délutáni napsugár. Mintha épp most futottak volna tova - a barangoló patás lábuk nyomát keresi a mezsgye sarában. És tán megérzi tovatűntük fuvallatát a mohos szirtek meg a korhadó szálfák között, ahová csak Clusius elszánt utóda, a faun-lelkű gombász téved.

15