Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Szepesi Attila: Clusius nyomában
II. Ha Flóra híveinek a tavaszt a hóvirágok, a gombásznak a kikeletet a fóldmély lehelletével átitatott kucsmagombák hozzák el... Az esztendő körforgására, a hetek és hónapok karakterének változására senki sem olyan fogékony, mint a gombász. A modern ember, aki rég kiesett az idő körkörös örvényléséből és nem érzékeli már a napok színét és illatát, ezért depressziósán illeszkedik a percek monoton-futó, szürke sorába, nem tudja, hogy az esztendő' minden pillanatának egyéni hangulata, összetéveszthetetlen arca van. Ha valaki, a gombász, Clusius gyermeke fogékony erre. Ki volt ez a furcsa nevű férfiú? Charles de 1’ Escluse, vagy ahogy maga használta latinosán a nevét, Carolus Clusius írta a világ legelső' gombáskönyvét, címe szerint a Fungorum in Pannonüs observatorwn brevis história et Codex. Clusiit. Anagytudományú mester a XVI. század második felében Magyarországon élt és dolgozott, Batthyány Boldizsár alkalmazottjaként, s gazdája felkérésére dolgozta fel mindazt, amit a gombákról a török előretörésének baljós korában tudni lehetett és tudni illett. Munkájával, mely számtalan színes ábrát is tartalmaz, 1601-ben készült el. így lett Clusius minden gombászok atyamestere. Kísérője, Beythe István ma is becses és azóta sem felülmúlt rajzokat készített a műhöz... Sajnos a jeles Clusius Codexnek is az lett a sorsa, mint annyi más Magyarországon készült műnek. Elfelejtődött, kimaradt az egyetemes kultúra vérkeringéséből. Aztán, amikor végre megtalálták a leideni egyetem könyvtárában, már nem lehetett visszailleszteni méltó helyére a felgyorsult időben. Ezért aztán ha a műveltnek mondott világban a gombászat tudományának fejlődéséről szólnak, Clusius műve említetten marad, pedig páratlan kezdeményező volt ez a Pannóniába csöppent francia. Becses dokumentuma a mű a korabeli ismereteknek, és úgy mutatja be a XVI. századi Magyarországot, mint a gombakultusz, a gombaismeret hazáját. Jónéhány korabeli magyar szót, kifejezést is megörökít a munka, sőt a gombákkal kapcsolatos gasztronómiai szokásokra is utal. Szemerchijek - szömörcsög, chöpörke - csiperke, bik alya - bükkalja, varga annya - vargánya, kinyr gomba - kenyérgomba, keck galambicza, tinó or - tinorú, nyr ali gomba - nyíraja gomba: ízlelgessük a jó Clusius-meg- örökítette magyar szavak aromáját. Ezek egyike-másika ma is él. És a tudós kutató itt-ott rövid kommentárral is fűszerezi feljegyzéseit, mint például: bagoly fó nem io megh enny. Vagy (a varas zöld galambgombáról): ez az leg jobbik... A sors fintora: tudósunk a gombákat nem ette, csak vizsgálta. Vonzották e furcsa erdei-mezei teremtmények, de aggályosán távol is tartotta magát tőlük. Ami nem csoda, hisz a gombaismeret akkoriban még igencsak gyerekcipőben járt, vagy még abban sem. Jellemző, hogy jóval a mi Clusiusunk után a svájci Haller úgy ír a gombákról, mint megvetésre méltó, utálatos teremtményekről. Szerinte csak a férgeknek valók, hisz mocsokban, homályos zugokban teremnek és méltatlanok arra, hogy az ember beléjük kóstoljon... 12
