Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok
Korai képei jórészt elpusztulnak a világháborúban. Aztán pedig, rövid bizakodás után - Kassák Lajos mellett dolgozott segédszerkesztőként - a diktatúra évei jöttek, és Veress Pálban fel sem merült, hogy ő az adott körülmények szorításában festőként érvényesülhetne. Kollégái, még a tisztességesebbek is, kis kompromisszumok árán próbálták megtalálni a maguk kibontakozási területét, ki a plakátfestésben, ki a bábtervezésben, ki a könyv-illusztrálásban. Veress Pál viszont tüntetőén kivonult a művészetből, fordítóként, majd pénzügyi szakemberként dolgozott, s csak közel egy évtizedes távoliét után próbált - több-kevesebb sikerrel - újra múzsaközeibe kerülni... Lényegében a hatvanas években készültek első, végérvényes, már a szelleme kezenyomát viselő bálványképei, ám nem minden előzmény nélkül. Családja, apai ágon erdélyi (a háromszéki Árkosra való), s bár ő - közvetlenül a trianoni országszabdalás után - már a fővárosban született, ezt a tényt akkurátusán számon tartotta. Manapság nem divatos a családi emlékezés, pedig ez az egyén meghosszabított élete, mintegy hagyományvilága, mely az önismerethez elengedhetetlen. Veress Pál is ezzel a nosztalgiával és személyi vonzalommal látogatott el Erdélybe, ebbe a bizonyos szempontból archaikus világba, a Korond melletti Pálpatakára és környékére, Koffán Károly társaságában, mint ösztöndíjas a negyvenes évek elején, és az ottani kapubálványok (kapuzsá- bék) és a temetők faragott fejfái megmaradtak emlékezetében. Lelkesen olvasta ifjúként Várkonyi Nándor Sziriat oszlopai című munkájának ősváltozatát is, melyben a szerző a dolmenek és menhirek elsüllyedt világába kalauzolja az olvasót... A kulcsszó, melyet Veress Pál bálványai kapcsán meg kell említenünk: a hagyomány. Az az elmerült, de motívumaiban, a mindennapi nyelvben, öltözködésben, építészetben, szokásokban jelen való világ, mely akaratlanul is áthatja életünket. A modern szemlélet jórészt hagyományellenes. Az idő, melyben a mai közösségek élnek, s mely a mitikus cikluselmélet értelmében a hisztérikusan felgyorsult idő, nem tűri az állandóságot. Márpedig a bálvány - állandóság. Míg a modern tudomány gyorsuló tempóban negligálja a maga tegnapi eredményeit, és állít helyükbe újabbakat, holnapra érvényüket veszítőket, a mitikus világkép ellenáll a szellemi eróziónak. Veress Pál bálványai egyszerre dekoratívak és spirituálisak. Szimbolikusak és rejtezők. A tónusok egyedi, a karakterük ősi, a belőlük sugárzó szellem pedig - megszólító erejű. Hangsúlyoznunk kell persze, hogy ez a megszólító erő nem sokféleségük következménye. A gépvilág sokfélesége túl szimpla. A Veress-ké- pekből áradó erő és metafizikai sugalmazás úgy ezerféle, hogy - egyetlenegy. Nem a modern művészet szivárványszínű és ezerhangú áldásaihoz hasonlatos, hanem inkább egy madár sejtelmesen egyhangú, mégis kozmikus erejű dallamához. Tán a barlangképek monokróm változatosságához vagy egy pásztorsíp pentaton dallamához... Szepesi Attila Fotók: Markovics Ferenc
