Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok
BÁLVÁNYOK ES USZADEKFAK Veress Pál 1920 - 1999 Dunaharasztiban, a ligeterdő mélyén húzódó Vadgalamb-tisztáson, ahová nyaranta táborozni járunk, egy sátor helye örökre üresen marad. A kőrisek és eperfák karéjozta pázsiton, melyet északról egy háborús lövészárok beomlott maradványa, nyugatról az indián ligetszépe óriásvirágai harárolnak, Veress Pali barátunk, a festő többé nem állítja fel éjszakára rozoga nyugágyát. Mert a zárt terektől iszonyodva nem sátrában, hanem pokrócába csavarodva, a szabad ég alatt töltötte az éjszakákat... Ha ki-kikukkantottunk a sátrakból, ott láttuk a csillagos vagy épp komor ég alatt Palit, fehér takarójába bugyolálva, szemközt a fenyvessel, ahol a bagoly huhogott. Oldalt az üreginyulak surrogtak a fű közt. Egy sün zörgött az avarban. A távolabbi vízről idáig hallatszott a bölömbika búgása. Ha nem volna lapos és túl kézenfekvő a kép, azt mondanám: Veress Pali, ott a csillagos éjszakában, nyugágyában heverve olyan volt, mint egy őskori bálvány. De a hasonlat túlontúl kínálkozik, szinte mórikálja magát. Eldönteni nem tudom, egy jámbor léleknek, aki sosem járt ott a Vadgalamb-tisztás bagolyhuhogású éjszakájában, evidens-e, vagy erőszakolt. Mert a festő Veress Pál művének az idők során valósággal védjegye lett a bálvány. Aki róla írt, érintenie kellett ezt az ezerrejtelmű fogalmat, s annak metafizikai hátterét sem kerülhette meg... Kevés szavunk van, mely többféle értelemben használódna, mint a „bálvány”. Az Értelmező Szótár rigorózusan sorra veszi a jelentésváltozatokat. Elképzelt lény szobra. Természeti népek istensége vagy annak jelképe. Egy másik vallás istene. Rajongva szeretett lény. Kapubálvány. Hajó oldalát védő peremfa. Esetleg tetőt tartó faoszlop. René Guénon, a tradicionalista gondolkodás atyja, arról elmélkedik, hogy az elhagyott, sorsukat veszített istenségek és azok ábrázolásai mennyire veszélyesek lehetnek, ha gyanútlanul közelít hozzájuk a modern lélek: nem tudhatja ugyanis, amit tudnia illene: minden istenség- és istenábrázolás szellemi kon- centrátum. Már a helye is spirituálisán kitüntetett, ahol hatását kifejtette és kifejti. Nem azért nem szolid, mert fából, kőből vagy egyébb matériából alkotott testesülése önmagában aggályos volna. Tudni kell azonban, hogy egy istenség-ábrázolás évtizedekig, esetleg évszázadokig erők metszéspontjában állt. Azokkal átitatódott és azokat visszasugározza magából. Mindez tán abrakadabraként hat egy szekularizált lélekre. Egyébként is: a szimbolikus földrajz és história mára jórészt feledésbe merült. Jelképei, benső tájai, zsugorított vagy épp kozmikus téridejének motívumai, melyek atlaszként vagy kronologikusan nem ábrázolhatok, alámerültek a történelem előtti idők ködébe. Ám tény ami tény: az elhagyott istenábrázolás vagy bálvány a hozzá gyanútlan közeledőre nézve nem veszélytelen.
