Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Payer Imre: Egy neoszentimentális városlakó
azok, akik nem alszanak délután, mert a dajka iskolás fiával játszanak a szeméttároló mögött. (...) Amikor ilyen álomszerű dolgok kellenének nekik, akkor már nem tudnak visszaemlékezni a sárkányrepülőre. (...) Mégis én vagyok az, aki folyton visszaemlékszik rájuk. (Alom a sárkányrepülőről) Poós szájába nem illenek a szellemeskedések, de a Szabadság mint munkaszüneti nap (Szabadság, szerelem című versében), mint megengedett idő a privát életre egyként megmagyarázza az új szenzibilitást (privát versvilág) és mégsem egészen azt, hiszen mindez a konzumvilág kommersz zsarnokságától függ. Mindebből következik, hogy az első (szentimentális) ciklus a legjobb (csak pont a beköszöntő vers nem illik ide). A második (ideologikus) a legrosszabb. A kereskedelmi rádiók slágerei olyanok, mintha vállalati himnuszok lennének. (...) Minden egy nagy terv része. (...) Minden mozdulat, fintor annak a Láthatatlannak szól, aki majd egy sokkal jobb bankot tud neked, ahol majd tényleg jól érzed magad. (Vállalati himnusz) Ez bizony elég félművelten hangzik, a nyilvánvaló irónia ellenére. Antikapitalista (a terv éppenhogy piacellenes, szocializmust idéző) nézőpontra gyanakodnánk, de az egész annyira naiv, hogy... Poós nem egy kritikai realista Balzac, bár Balzac jól meg tudta volna írni - őt, vagyis lírai énjét. Sajnos a nyelvi regiszterek szintjén is itt jönnek be a gyengítő hatások. Valószínűleg a kommersz lózung és az individuál mitológia összekotyvasztása teszi, hogy Poós érezhetően understatement nyelvhasználata (az új szen- zibilitás egy valóban érzékeny változata) nem költőietlen költészet, hanem már költészeten kívülivé válik néhol. A szándékosan beszűkített „világszerűség” azonban érdektelennek bizonyulna, ha valamilyen „különleges” perspektíva nem határolná be. Ez a bi1069
