Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - A SZIGET HANGJA (a mai Kuba művészetéből) - Veress József: Kubai film-capriccio (tanulmány)
ben, 1983: Santiago Alvarez-összeál- lítás, animációs mustra, 1985: dokumentumfilmek sorozata). Az új kubai film patyolattiszta lapjára 1959 márciusában kezdtek írni. Siettek. Ajanuári győzelmet követően már két hónap múltán törvényt alkottak a mozgóképekről (kézenfekvő lenne időszerű analógiákat emlegetni, de inkább hagyjuk: nem rólunk van szó). Intézményesített védőhálót feszítettek a szakma fölé. Meghatványozták a vetített képek rangját. A törvény bevezetőjének egyik mondata így szól: „A film - művészet.” Az ICAIC, az Instituta Cubano del Arte e Industria Cinematografi- cos, azaz a Filmművészet és Filmipar Kubai Intézete ennek a kinyilatkoztatásnak a jegyében kezdte meg tevékenységét (csak zárójelben említjük meg, hogy az axióma érvényességét még 2000-ben sem fogadja el mindenki). S hogy mennyire nem bigott szemlélet vagy kincstári pátosz sugallta a kőtáblába vésett szentenciát, mi sem bizonyítja jobban, mint Alfredo Guevara, ICAIC-igazgató 1962-es nyilatkozata az első nemzeti kulturális kongresszuson: „A film nevel, de mi sohasem fogjuk tudni elfogadni azt, hogy a művészet célja a nevelés.” Gondolom, Moszkvában a forró testvériség légkörében aligha népszerűsítették ezt az eretnek kijelentést... A Castro-rezsim műfaji favoritjává a tényfilm vált, s a kezdet kezdetén alig vagy egyáltalán nem akadályozták a társadalmi változások (robbanások) megörökítését a vásznon. Igaz, a szerzők az „érted haragszom” szalonképes indulatait erősítették fel. Témáik: a földreform (természetesen helyeselték), a szociális egyenlőtlenségek (fejcsóválással interpretálták), a közélet eseményei (alapelv: hitelesen kell tájékoztatni mindenről, főleg az élet átalakításának programjáról). Ulrich Gregor nálunk egyelőre kiadatlan históriai számvetése szerint az 1959-től 1966-ig teijedő periódust „az előkészületek korának” nevezhetjük. A filmek cselekményének középpontjában a meghaladott múlt és a győztes háború állott. A fikciókat átforrósították a személyes élmények. Nem egy művész saját vagy családja sorsából merített inspirációkat. A deklaratív agitáció jól megfért az ítélkezés, sőt leszámolás felelősségével. Julio García Espinosa a Pedro a Sierrába megy meséjében egy fiatal paraszt „megvilágosodásának” folyamatát ábrázolja: a hős teljes intenzitással veti magát a harcba. Más alternatíva nincs, szuggerálja a példázat. Tomás Gu- tiérrez Alea A forradalom történetei-ben az ismert eseményeket rekonstruálja. Azért más színek is előfordulnak a palettán. Ekkoriban kezd meggyökerezni a kubai szatíra. Külföldi motívumokat, világirodalmi remekeket éppúgy 110 Humberto Solás
