Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Nagy Gábor: Szöveghagyomány és költői hagyaték

Ez a Kutya mégsem azonos teljesen a Magdolna-záporban olvasható Kutya c. verssel: minden kezdősor nagybetűs lett a Pehotnij-ciklusbéli változatban, ami a ciklus többi versére is jellemző sajátosság. Ez tipikusan századéi éji jellegzetesség, amivel a szöveg visszahelyeződik abba a korba, ahonnan maga Sztyepan Pehotnij származik: Jeszenyin, Blok, Gumiljov, Ahmatova, Cveta- jeva, Mandelstam, Hodaszevics korába, Pehotnij emlékezetének idejébe, illetve a szövegemlékezet terébe, a századelő magyar költőire: Adyra, Juhász Gyulára, Kosztolányira is utalva ezzel. Mert Pehotnij is - miként Yorick — egy letűnt világ tanúja, egyedüli túlélője.2

S hogy ebbe a századelős orosz atmoszférába beleérezhetjük az ezzel nagyjából analóg magyarországi 50-70-es éveket is, arra még egy konkrét utalással szolgál a költő, amikor a Farkasok órája c. kötetben egyben közölt Sztyepan Pehotnij Versesfüzete-ciklust a Sztyepan Pehotnij testamentuma és a Tájkép fohásszal kompozíciójában kettébontja, s az Első Füzetben helyezi el a korábban „magyar”, azaz még Baka István név alatt közölt verseket. Ezzel mintegy ráirányítja az olvasó figyelmét ezek kettős keletkezésére és kötődésére.

Az Első Füzet nyitánya a Raszkolnyikov éjszakái. Már itt nyilvánvalóvá válik, hogy Pehotnij elsősorban a szövegek hagyományában tudja megfogalmazni önmagát, egyáltalán: megszólalni is csak az előzményektől áthálózott szövegtérben tud. A Raszkolnyikov-vers címének második fele - az éjszakái - a bűn és bűnhődés motívumpárjának második felére irányítja a figyelmet, Raszkolnyikov öngyötrő, önváddal teli álmatlan éjszakáira. A bűnhődés metaforikus summája a vers harmadik versszakának utolsó sora: „Baltaként rán- dul meg szívem.” A bűn(eset) tematizálatlan volta - a baltával persze utal rá- a bűn eredendőségét emeli ki, a bűnhődés elkerülhetetlenségét, a bűn egyetemes voltát. (S ebben a tekintetben mintha újra Ady — ezúttal mint tapasztalati én - kerülne a szövegtérbe, Fülep Lajos Adyja az Ady Endre éjszakája és éjszakái című esszéből, ahol Ady önpusztító éjszakázásait a magyarságért érzett gyötrő felelősségérzet súlyával indokolja: szinte az egész nemzet helyett bűnhődik „utolsó magyarként”.)

Míg a Raszkolnyikov éjszakái a már-már tárgytalan bűnhődés alaphelyzetét foglalja össze, addig a. Kutya a tárgytalan, szűkölő rettegés emblematikus alkotása. Ezt árnyalja tovább a zenei ismétlésmintákat követő Rachmaninov zongorája a hazátlanság toposzával, s fokozza a kilátástalanság, hiábavalóság groteszkig hajtott metaforáival a Prelűd. Ez utóbbi, a Szergej Rachmaninov emlékének ajánlott vers apokaliptikus rémlátomássá növeli az individuum létbe-vetettségének rettenetét: „S állnak pokolból fölfelé növő / Jégcsapok éjlő obeliszkjeid / Ó város éles szemfogú jövő / Sebzettje / szétnyílsz mint éjféli híd”.

Az Első Füzet záróverse a Hodaszevics Párizsban, Pehotnij szerepverse, azaz szerepvers a szerepversben, Pehotnij létállapotának, a fiktív-létezésnek a kicsinyítő tükre. „Már elmerült az alkonyat / A csatornák piszkos vízében”- kezdődött a ciklus, s egy különösen nagy hatású, a poentírozó zárlatot még inkább kiemelő hypallagévaP végződik: ,Iliit katlanából ránk borult a szenny. / Tedd le a tollad! Torkig ér a menny.” Rilke Archaikus Apolló-torzójánzik parancsa - „Változtasd meg élted!” („Du sollst dein Leben ändern!”) - is visszájára fordul a „Tedd le a tollad!” kategorikus felszólításban. Itt már nincs menekvés, nincs változtatni- vagy tennivaló, legfeljebb várakozni lehet; a

1032