Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Bujdosó Alpár: A posztmodern gondolat jelentkezése a Magyar Műhely elméleti munkájában

még nagyobb szükség van, mint Nyugat-Európában vagy más államokban, mert ezen a tájon maga a valóság is sajátosan groteszk, torz és merev (...) nemcsak arról van szó, hogy a beszéd deszemantizálódott, hanem sokszor egy-egy kifejezőeszköz a sokéves deszemantizálódás során voltaképpen abszurddá, önmaga ellentétévé vált.”

(Úgy tűnik, hogy az elöszövegekre vonatkozó argumentum a posztmodern a priori megfogalmazott leírásából származik. Ebből számomra az a probléma adódik, hogy Zsilka kikerülhetetlenül posztulálja, hogy ilyen van, ilyennek lenni kell, és — főleg, mint ezt le is szögezi — „eló'szöveg(ek) kapcsán kereshetők az érintkezési pontok a valósággal”. Azt hiszem, vizuális alkotók úgy gondolkodnak, hogy pl. a valóság annyira komplex, annyira nem egysíkú, hogy azt legfeljebb „szétszaggatott fragmentumaiban, részelemeiben” tudjuk megtapasztalni, tehát nem azt teszi, hogy az ’előzetesen’ egésznek, kerekdednek látott világot valamilyen csínytevési ingerből darabjaira szedi azért, hogy az olvasó/befogadót megtévessze és ködösítsen. Vagy éppen azt is gondolhatja, hogy ebben a komplexszé vált) világban nem tud olyan egyértelmű, receptszerű prepozíciókat felkínálni, amelyet a-tól kezdve z-ig egyszuszra végig lehet olvasni. Sokkal inkább fogódzókat ajánl, és önálló keresésre, kutatásra ösztönöz.)

5 Sebők Zoltán, Az avantgárd helyzete ma, MM 70/2. szám, 1985. február. 29.

Sebők Zoltán cikke amolyan helyzetjelentés. A már végérvényesen lezárult változást konstatálja, elég szomorúan, elég szkeptikusan. Nem egészen tudja elfogadni a kritika álláspontját, mely szerint „(...) volt egy (sokak szerint tévesen) neoavantgarde-nak nevezett periódus, melyben a világot meg kellett változtatni, mely a cselekvés jegyében telt el, melyben a valamiért való szabadság fogalma uralkodott (...) és beszűkült a racionalitás, az episztemológia, a tautológia és a mcluhanizmus sivár kereteibe, melyben a művészet nyelvi modelljeinek végtelen fejlődési lehetőségébe vetett hit dívott (...) Azután szép lassan megérkezett a ’van’.”

6 i. m. 29.

7 „Az avantgarde nagy permanens forradalmát abban láttam - írja -, hogy a művészet szakított a hagyományokkal, lerombolta a régi művészfogalom, a régi művészeti modell rendezőelvét és új stílusformát, új művészeti létezésmódot anticipált (...) a tradicionális látásmód, az evolutív művészet (...) elfogadja a nagy forradalmak, a nagy nyitások eredményeként létrejött struktúrákat és ezek tiszteletben tartásával töltögeti az öröklött modellt.” (Sebők, i. m. 30.)

8 „(...) Achille Bonito Oliva már a hetvenes évek végén bejelentette, hogy a modern művészet »nyelvészeti darwinizmusa«, a nyelvi modellek végtelen fejlődésébe vetett hit a múlttá. A művet tovább nem tudja hitelesíteni az a tény, hogy új - visszhangozták a kritikusok, és közben megfeledkeztek arról, hogy korábban sem újdonsága minősítette jóvá a művet. Az újdonság sohasem igazolása, hanem feltétele volt a mű minőségének. De most már ez is a múlté.” (Sebők, i. m. 30.) „A minősítés egykori alapfeltétele, az ismétlés tilalma feledésbe merült.” (Sebők, i. m. 31.) „(...) gyanítom, hogy ma nem lehetetlen új utat, új művészeti létezésmódokat keresni, hanem csak nem ajánlatos.” (Sebők, i. m. 31.)

9 Zsilka Tibor említett előadásában (Zsilka Tibor, A posztmodernizmus és a vizuális (irodalmi) szöveg, MM. 75. szám, 1990 március) úgy látja, hogy az irodalomban „(...) azt a folyamatot, amely végül is a posztmodernizmusba mint stílusirányzatba torkollt (...) épp a képzőművészet és a vizuális alkotásmód indította el (...)” Mint írja, „(...) a posztmodern szöveg ún. multiplex (át- kapcsolásos) csatornákon keresztül közvetít esztétikai értékeket: a vizuális költészet esetében az egyik csatornát például a képzőművészeti kód, a másikat a verbális kód képezheti;”

„(...) az idézójeles írásmód szintén a posztmodern kifejezésmód velejárója, de nem mindig szó szerint vett idézetek ezek, sokszor inkább az idézés mímelése fontos.”

„(...) az alkotásmód előtérbe helyezi az intertextualitást és a metaszövegszerűséget (...)”

„(...) szinteket lehet felfedezni a dekódolás során: az első szint a naiv befogadó műveltségszintjén sugároz ki jelentéseket; a második szint történetesen egy valamivel műveltebb olvasóréteg számára is közérthető; a harmadik szintet a mind irodalmilag, mind képzó'művészetileg igen fejlett és művelt befogadó képviseli.”

(Ha nem is teljes az egyetértés mindenben, valójában Zsilka elemzése egy lehető megközelítése a vizuális irodalom jelenségének.)

10 Hegyi Lóránd, Avantgárd és transzavantgarde, Magvető, Budapest, 1986.

11 Nagy Pál, Posztmodern háromszögelési pontok: Lyotard, Habermas, Derrida, MM 85. szám, 1992. szeptember, MM kiadó, Párizs-Bécs-Budapest, 1993.

12 i. m. (a folyóirat lapszámozásában) 48.

13 i. m. 52.

14 i. m. 51.

1014