Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Bujdosó Alpár: A posztmodern gondolat jelentkezése a Magyar Műhely elméleti munkájában
BUJDOSÓ ALPÁR A posztmodern gondolat jelentkezése a Magyar Műhely elméleti munkájában 1979. február 27-én nyílt a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai kollégiumában az a kiállítás, melynek kapcsán a Magyar Műhelyben megjelent az addig alig ismert Hegyi Lóránd cikke Új művésznemzedék címen. A cikkben arról van szó, hogy „a hetvenes évek közepétől, azaz a magyar avantgárd ötödik generációjának művészi kiteljesedésétől és stabilizálódásától kezdve, fokozatosan megfigyelhetők egy új művésznemzedék sajátos alkotói magatartása és szemlélete kialakulásának jelei.”1 A fiatal művészek — bár alapvetően a konstruktív-geometrikus művészgeneráció műtermeiből kerülnek ki - másképpen közelednek elsősorban a festészethez, mint azok, akik előttük jártak, akik - legalábbis művészileg - apáiknak számíthatók. A cikkben olyan, az új szemléletre jellemző tulajdonságok fordulnak elő, mint »mágikus tárgyszerűség«, »sajátos individuális mitológia«, »eklektikusán összekapcsolódó elemek«, »nem redukción, hanem nyitottságon és elasztikus határokon alapuló eklekticizmus«, »halmazszerűség, mely a kis, ismétlődő elemek sajátosan laza, nem ma- tematizálható, nem rendszerezhető, nem általánosítható, nem szigorúan meghatározott egymás mellé rakása«, »véletlen alakulások«, egyszóval »az egyre nyilvánvalóbban felerősödő szubjektivizmus«. Mindez szemben áll - és nemcsak Hegyi Lóránd cikkében - az előző generáció »purista abszolút-teremtés«- ével, »a redukción keresztül megvalósított homogén, befelé szerveződő, zárt és stabil monumentális Formá«-val, »a rendszereivűség«-gel, »a strukturális szemléletben adott értékhierarchián alapuló redukció«-val.2 Ugyanebben az időben az inkriminált strukturális szemléletű művészet Magyarországon még a hivatal rosszindulatával küzd — tiltó-tűrő intézkedéseivel -, bár a nem hivatalos közvélemény már jó ideje ezt tartja művészetnek. Magyarországon. És még néhány országban körülötte. Ugyanebben az időben - pontosabban alig két évvel előbb - a Magyar Műhely Munkaközössége a kollektív alkotómunkát teszi találkozója központi témájául, ami természeténél fogva mindenfajta »szubjektivizmusnak«, »individuális mitológiának« ellentmond. Igaz, az erről folytatott vita végül is megtagadja a szigorúan, előre megállapított struktúrát, a szintaktikai jólformált- ságot, helyette mintegy »állandóan változó struktúraként« a művi alkotóelemek egymásmellettiségét fogadja el. 1008
