Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Lukács István: France Prešeren és a népköltészet
sában is jelentős érdemeket szerzett kutató Preseren-könyvében minden korábbi szerkesztőt túlszárnyalt.10 A Slodnjak-féle kiadás újszerűsége abban állt, hogy a szerző a korábban Preserennek tulajdonított népdalátköltések körét kibővítette és kiegészítette, és azokat eredetük és az egyes gyűjtők szerint is csoportosította. Az életmű legutolsó kritikai kiadása11 a Prepesnitve ljudskih pesmi (Népdalok átköltései) című fejezetbe a Slodnjak-féle 29 verssel szemben mindösszesen 14-ről véli azt, hogy helyük van az életműben. A kritikai kiadás gondozója, Jankó Kos ekképpen indokolja döntését: „Az átköltés fogalma természetesen széles fogalom, éppen ezért elengedhetetlenül szükséges megvonni annak világos határait. A szerkesztő véleménye szerint Pi-eseren népdalfeljegyzései akkor válnak igazán átköltéssé, amikor a költő a tartalmi kiegészítésekkel, verssorok kihagyásával, stiláris javításokkal vagy pedig a verselés megváltoztatásával oly mértékben alakítja át a vers eredeti arculatát, hogy az felismerhető módon teljes egészében magán viseli a költő sajátos művészi szándékának nyomait.”12 Fontos kiemelni, Kos el tudja képzelni, hogy az esetleges újabb kutatások és felismerések ezeknek a verseknek a körét bővíthetik. Számos jele van annak, hogy Preseren megítélése a népdalról az idők során jelentős mértékben megváltozott. Kezdetben a népdalban, kortársaihoz hasonlóan, maga is ősi és hatalmas, ám az idők során elszegényedett művészetet látott. E felismerés nyomán fogalmazódott meg benne az, hogy a torzóvá silányult népdal esztétikai tökélyét helyre kell állítani: ki kell javítani a ritmust, a nyelvet, és pótolni kell az elveszett vagy lekopott szövegrészeket. Azonban az így tökéletesre csiszolt népdal nagyon hamar kételyeket is ébreszt benne. Például Frantisek Ladislav Celakovsky (1799-1852) cseh költőhöz és folkloristához címzett egyik 1836-os keltezésű levelében ezt írja: „Az eddig gyűjtött népdalok túlságosan is szabálytalanok ahhoz, hogy napvilágra lehessen őket hozni.”13 Preserennek a népdal megítélésével kapcsolatos álláspontja valamivel később még világosabban jut kifejezésre. Emil Korytko (1814-1839), Ljubljanába internált lengyel hazafi hatására, aki mellesleg óriási lelkesedéssel fogott hozzá a szlovén népdalok gyűjtéséhez, felismeri, hogy a népdal eredeti, gyűjtött állapotában is teljes és tökéletes alkotás. Ettől kezdve a népdal, miként korábban az olasz és a spanyol líra, fontos ihletője lesz költészetének. Preseren szemléleti változását jól tükrözi az a levél, amelyet Stanko Vrazhoz (1810-1851), a szlovén származású igen tehetséges romantikus költőhöz címzett, aki a nagy illír felbuzdulás hatására a horvát irodalomhoz csatlakozott. Mellesleg maga Vraz is lelkes gyűjtője volt a folklórnak. Preseren levelében a következőket írja Vraznak: „...véleményem szerint a múlt korokba nem magyarázhatjuk bele jelenünk tendenciáit, de még a népdalok nyelvét sem változtathatjuk meg anélkül, hogy azokat ezáltal meg ne hamisítanánk.”14 A romantikus költők elsődlegesen az ellentétes erők sorsszerű összeütközéséből kinövő népballadában látták a népköltészet ősformáját - így Schiller és Goethe is balladáikat közismert motívumokból építették fel. A ballada egyszerűségével és naivitásával kiválóan megfelelt annak a célnak, hogy szembehelyezkedjen a klasszicizmus ésszerű egyszerűségével és áttekinthetőségével. France Preseren a német romantika nagyjaihoz hasonlóan a szlovén népballadából igazi romantikus balladát szerkesztett.15 Költői intervenciója ezekben a népballadákban nem volt azonos mértékű. Az átköltések legtisztább 1001
