Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Gömöri György: Négy levél Szász Bélától
GOMORI GYÖRGY Négy levél Szász Bélától Július kilencedikén lenne (lett volna) kilencven éves a szombathelyi születésű Szász Béla, aki Minden kényszer nélkül című emlékirataival végérvényesen beírta nevét a magyar irodalom történetébe. Bár polgárcsaládban született, a fiatal Szász Béla már a harmincas évek elején csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz - mint ezt több ízben megírta, ebben a döntésében elsősorban a magyarországi szociális viszonyok fölötti felháborodás vezette. Személyes ismeretségben állott Rajk Lászlóval, végül is ennek a ténynek, valamint hosszú külföldi tartózkodásának (1937-1946) „köszönhette”, hogy Péter Gábor politikai rendőrsége őt szemelte ki Rajk László perének koronatanújául. Ami ezután történt, azt többször (1963, 1981, 1989) kiadott főművének olvasói már jól ismerik: Szász Béla megtagadta a hamis tanúvallomást, emiatt fenyegették, kínozták, majd titkos tárgyaláson tíz évi börtönre ítélték. Nagy Imre miniszterelnöksége idején, 1954-ben szabadult, Déry Tibor „Szerelem” c. novellája nagyrészt az ő szabadulásának körülményein alapul. Szász ezek után nem vállalt politikai szerepet Magyarországon (a Szépirodalmi, majd az Új Magyar Kiadóknak dolgozott, főleg spanyolból fordított), egyetlen kivétellel: Rajk László rehabilitációs temetésén, 1956. október 6-án ő mondott az életben maradt vádlottak nevében rövid, de nagyhatású beszédet. 1957 elején családjával együtt, útlevéllel hagyta el Magyarországot. Bélával én először 1957-ben találkoztam, alighanem a Londonban újjáalakult Irodalmi újság szerkesztőségében, de kapcsolatunk csak a hatvanas években vált igazán barátivá, amikor Szász a három nyelven kiadott brüsszeli Szemle egyik szerkesztője lett. Ekkor kezdtünk leveleket váltani — 1963 nyaráig én Oxfordban laktam, ő pedig Londonban, de levelezésünk folytatódott, amikor ideiglenesen áttelepedtem Amerikába, ahol egy évet a kaliforniai egyetemen, Berkeleyben tanítottam, majd egy újabb éven át a Harvardon kutattam tizenkilencedik századi lengyen irodalmat. Amikor pedig 1965 nyarán visszatértem feleségemmel és kétéves kislányommal az Egyesült Államokból, részben Szász Béla tanácsára vállaltam el az első egyetemi állást, amit ajánlottak, kutató-könyvtárosi állást a birminghami egyetem Szovjet- és Keleteurópai Kutatóintézetében. Innen 1969-ben kerültem Cambridgebe, ahol jelenleg is tanítok. Levelezésünk Bélával kisebb-nagyobb szünetekkel egészen 1981-ig tartott, de még 1980 júliusában felkerestem őt Halesworthben, nor- folki otthonában, ahová angol feleségével, Joy-jal „nyugdíjasként” leköltözött és hosszabb beszélgetést készítettem vele, ami meg is jelent a müncheni Új Látóhatár 1981. évi 4. számában. Az ezt követő években, egészen az akkor 907
