Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - G. Komoróczy Emőke: "Rajongtam a járatlan utakért, érettük volt, hogy a járt utat következetesen elhagytam"

zanataitól a Mindenség káprázatos csodájáig. Ez a szellemi rádöbbenés aztán egész más irányba indítja, mint amelyen elindult. A Műegyetem könyvtárában (ahol Bóka László a könyvtáros ez idő tájt) ráveti magát a bölcseletre, görögül- németül-franciául eredetiben olvassa a filozófusokat Diogenesz Laertosztól Hegelig, Bergsonig, majd nekivág az angol szkeptikusoknak, végül Nietzsche műveit falja szenvedélyesen. Tanulmányaiból egy szemesztert veszni hagy, s barátjával, Molnár Józseffel „nietzscheánus” habitust öltve, a Gellérthegyre járnak naphosszat olvasni - vitatkozni, a „heroikus élet” („es lebe gefärlich!”) eszményét tűzve maguk elé. Késóhb aztán túljut Nietzschén, de a „veszélyes élet” mindent kockáztató bátorsága bizonyos értelemben mindvégig jellemző marad rá.

1938. június 22-én kézhez kapja építészmérnöki diplomáját (Hültl Dezső professzornál készíti diplomamunkáját: egy hatalmas kórház-komplexum tervezése). Majd két évig dolgozik a híres egykori úszó-olimpikon, Hajós Alfréd kormányfőtanácsos irodáján; rengeteg néger-munkát vállal, s igen jól keres. Lopott idejében saját kedvtelésére írogat; de az ún. „irodalmi élet”-ben nem is próbál elvegyülni - viszolyog a kávéházi törzsasztaloktól, a szesztestvérektől, a „nagy nevek” lekezelő pártfogásától. Nem az irodalom felől közelít az élethez, hanem épp fordítva: az élet felől az irodalomhoz.

Már egyetemi évei alatt írt egy filozófus-regényt és egy politiko-filozófiai tractatust (Taurobolium, Veszélyes fordulatszám). Egyikben a kiszámíthatatlan Végzet sorsfordító erejét mutatja be (hogyan lesz a Mithrász-hívő kis tisz- tecskéből, Dioclesből, személyes bátorsága és a véletlenek összejátszása folytán Diocletianus császár); másikban a történelemben folyó hatalmi erőjáték törvényszerűségeit érzékelteti (ha a társadalomban a különböző irányú elégedetlenségek a rezonancia-elv alapján felerősítik egymást: robbanás történik). E két regény már jelzi az író alapirányultságát: nem „megjeleníteni”, „elbeszélni” akar, hanem analizálni, kutató elmével a dolgok lényegéig hatolni. A viszontagságos életút során mindkét mű elveszett, de az itt felvetett problematikát a szerző majd továbbgondolja, s azok a későbbi művekben - kitel- jesültebb formában - „visszaköszönnek”.

Ezek után két vitriolos Horthy-ellenes szatírát ír (Darályvilág Buzdugá- niában, Torion Péter), amelyekben a kormányzó „dinasztia-alapító” törekvéseit, valamint az egész korabeli társadalmat átszövő, az uralkodó érdekeket védelmező „hazugságösszjátékot” leplezi le. 1938-ban kezdi el írni nagyszabású ironikus körpanorámáját a hazai elmaradott, szellemileg fullasztó viszonyokról, a vidék nyomoráról és végtelen kiszolgáltatottságáról (Csodák országa Hátsó Eurázia), de csak 1942-ben fejezi be, mert időközben bejárja a Bécsi Döntés által visszacsatolt régiókat, az egész Kárpát-medencét.

Ekkortájt kerül kezébe Hitler első kiadású Mein Kampf-ja (1923-ból!), amelyben a magyarság mint leigázandó, és elnémetesítendő „segédnép” (Sklavenvolk) szerepel. Létében, magyarságában, emberségében megalázottnak érzi magát, természetes tehát, hogy a „heroikus élet” jegyében cselekvésbe kezd: néhány barátjával (Ágoston Gábor, Kelet Tibor, Kenéz György, a Gom- bich-fivérek stb.) afféle „értelmiségi szervezkedés”-be bonyolódik. Sokszorosító gépeket szereznek be, röplapokat, propaganda-anyagot készítenek, terjesztenek, az újságokból összegyűjtik a kormányt kompromittáló megnyilatkozásokat, sőt fegyvert is rejtegetnek. Bár Szalai András (Ländler Ervin)

895