Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
udvarának a bejáratába csapódott be. Az udvar tele volt ponyvával letakart, használaton kívül álló csónakkal, amelyeknek nagy része megsemmisült, ill. megrongálódott. A csónakokra egy gondnok vigyáz, egy boszniai menekült, aki a feleségével egy kampházban lakik. Szerencsére, a mi szerencsénkre, a mi csónakunk ennek a gondnoknak az autója mögött helyezkedett el. A gondnok autója teljesen tönkrement, méghozzá egy négyzetméter nagyságú, fél méter vastag betondarabtól, amely a robbanás következtében rárepült az autóra. Jól írtam, rárepült, mert a luk, amelyet a bomba kivájt kb. 50 méterre volt onnét, tehát ez a betonszelet legalább annyit repült a levegőben, mire az autóra landolt. Az autó megsemmisült, viszont megmentette a mi csónakunkat. Homok és kőtörmelék volt a csónakot borító ponyván bőven, de ez nem ártott a csónaknak. A gondnok és a felesége nem sérült meg, viszont az asszony még másnap este is sokkos állapotban volt, úgy kapkodott a levegő után... El tudom képzelni, hogy milyen rettenetes érzés volt ott a helyszínen túlélniük az egészet, hogy mekkorát robbant a bomba, mikor nálunk, 7 km távolságból is beleremegtek a falak. A TIZEDIK HÉT ESEMÉNYEI Újvidék, 1999. 05. 21. A HÁBORÚ 63. NAPJA Tegnap összetalálkoztam az egyik ismerősömmel, akinek az öccse lent szolgálja a katonaságot, azaz lent háborúzik Koszovón. A mintegy 20 éves srác tavaly májusban állt szolgálatba, azóta most jött haza először öt napra. Húsz nap múlva lejár a szolgálata, viszont minden jel arra mutat, hogy nem fogják hazaengedni, hanem automatikusan tartalékos katonaként továbbra is ott fog maradni. Talán mondanom se kell, volt mit hallanom. A. azt meséli, hogy az ő hadosztályuk egy kiürített koszovói faluban van elhelyezve, és szükség szerint onnét mennek felderítésbe, harcba... A katonák beköltöztek egy nagyobb emeletes házba, a falu többi házából összehordtak mindent, amire szükségük volt, még szatelit antennájuk is van, és rendszeresen nézik a Duna TV híradóit. A szomszédságban van egy egykori önkiszolgáló, amelyben még most is van annyi élelem, hogy ne éhezzenek. A. öccse személy szerint nem harcol, az a feladata, hogy a frontról visszaérkezett tankokat, katonai járműveket ellássa üzemanyaggal. Üzemanyagból, állítása szerint van bőven, annyira bőven, hogy akár tíz évig is el lehetne vele háborúzni. A fiú megerősítette azt, hogy Koszovóban nagy tisztogatások folynak, de szerinte ezt nem a hivatalos hadsereg végzi, hanem a különféle para- egységek, amelyekből több is van Koszovón. A hadsereg katonái „csupán” azt teszik, hogy bekopognak egy siptár (scipetár = albán) ház kapuján és azt mondják:- Holnap délutánig költözzetek ki a házból! A koszovói felszabadító hadsereg harcosai még mindig fent tartózkodnak a hegyekben, ahonnét időnként lejönnek egy-két diverzáns akciót végrehajtani. Ha áldozatul esik valaki a katonák közül, általában megtorló akciót szerveznek, szétlőnek egy falut, végigbombáznak egy térséget... Á laktanyában szinte lehetetlen nyugodt életet élni, hiszen folyamatosan 845
