Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
itt még mindig sok minden sokkal olcsóbb. Másrészt nem is tettük jól, amikor itthonról vittük az élelmiszert, mert már egy ideje emlegették, hogy hiány fog mutatkozni ilyesmiben is, ami végül is nagyon is logikus, hiszen leálltak a gyárak, sok helyen nem művelik a földeket, a tartalékok pedig előbb-utóbb el fognak fogyni, aztán oda fogunk jutni, hogy majd hozzuk vissza, amit előzőleg kivittünk. Harmadrészt volt még egy szempont: szerettem volna az értékesebb technikai cuccaimból is valamit átmenteni Magyarországra, pl. egyes drágább számítógép-alkatrészeket, mert úgy éreztem, hogy itthon semmi sincsen tökéletes biztonságban, hiszen bármit elvehet a hadsereg vagy valami betörő'..., viszont felmerült a kérdés, mi történik akkor, ha lezárják a határokat, én viszont itthon maradok azon cuccaim nélkül, amiket már előzőleg átszállítottam külföldre? ... Édesanyám kigondolta, hogy azért lehetne sütni az útra túrós palacsintát, egy kis kalácsot, ami eláll stb. Épp kint a gáztűzhelyen ügyeskedett tehát, amikor megszólalt a légiriadó, és elkezdődtek a robbanások. Olyan, mindent megremegtető dörgésre még itthon, nálunk nem volt példa. Én éppen az ágyban feküdtem a délutáni sziesztámat töltve ott, és egyenesen láttam, hogy az asztalon a lámpa úgy hintázik, hogy több mint 5 cm a kilengése. Pedig nem felfüggesztett csillárról van szó, hanem egy darab, szilárd anyagból készült asztali lámpáról, amelyet nem lehet csak úgy hintáztatni. Édesapám kirohant az udvarra, fogta a fejét, amikor látta, hogy a bombák csupán néhány kilométerre tőlünk vetődnek be. Rá is kiabált édesanyámra:- Menj már onnét, a gázpalack mellől! Felrobbansz a palackkal együtt!- De odaég a palacsinta! Hogy hagyhatom ott csak úgy! Talán mégsem fog ide találni! - mondta erre anyám. Talán..., talán... Éppen most, megint mégis szerencséje volt. Ezúttal. És így a palacsinta valóban nem égett oda. Tehát könnyen odaveszhetett volna, de mégis lett palacsintánk, amit elneveztünk bombás palacsintának, és amely joggal is viselte ezt a nevét. Még Magyarországon is bombás palacsintának neveztük! (Természetesen csak addig, amíg meg nem ettük.) Viszont az a bomba, ha nem is hozzánk, azért valahova mégis becsapódott. Meg is tudtuk hová: a Heréskert nevű lakótelepülésre, ahol sebesültek és halottak is voltak. Aztán másnap láttuk is a helyszínt: a bomba 10 m-es lukat vájt két tömbház és egy óvoda közé. A föld, amelyet a bomba kitúrt a helyéről, betemette a tömbházak bejáratát, így a lakók egy teljes nap nem tudtak kijönni a lakásaikból. Abombától keletkezett lyukban rögtön össze is jött a talajvíz, a tömbházak pedig legalább 10%-ban megdőltek, így lakhatatlanná váltak, és a lakókat már másnap teljesen ki kellett onnét költöztetni. Újvidék, 1999. 05. 08. A HÁBORÚ 46. NAPJA Megindultunk Szeged felé. Minden falu bejáratánál és kijáratánál kint állt a stop tábla, az út mellett pedig, a stop táblával egy vonalban, általában a földbe ásva tanyáznak az állig felfegyverzett rendőrök. Minden faluban kétszer meg kellett állni, ahol a rendőrök alaposan kifaggattak bennünket, átnézték az iratainkat, átkutatták a holmijainkat. Aztán, szerencsére tovább engedtek. A nyűt úton csak itt-ott lehetett látni egy-egy személyautót, általában csak katonai járművek, mentőautók, élelmiszercikkekkel felpakolt te837
