Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
Újvidék, 1999. 04. 30. A HÁBORÚ 38. NAPJA Hazajöttem és itt természetesen egymás után jöttek a hírek, persze mind a háború témájára, amiről most mindenki beszél, mindig, mindenhol, és szinte semmi másról se. A legmegdöbbentőbb a tegnapi napon az volt, hogy feltörték a közvetlen szomszédunk házát, akik már két hónapja Svájcban tartózkodnak a fiúknál, mindenki tudja, miért. A szüleim vigyázzák, tőrödnek a házukkal, így nagyon kellemetlenül érintett bennünket a dolog. A tegnapi esetnek nem voltak komoly következményei, mert valójában csak arról volt szó, hogy a környékben az egyik lakó kitalálta, hogy itt kellene a postásnak kiosztania a nyugdíjat, hogy ne kelljen házról házra vándorolnia. Valahogy kívülről kinyitották a kaput, beengedték a postást, aki szétpakolta a cuccait az udvarban levő' asztalon, percek alatt elterjedt az utcában a híre, hogy ezúttal a szomszédos házban osztják a nyugdíjat, így fél óra leforgása alatt úgy megtelt az udvar, hogy nem lehetett megmozdulni. Hogy ki volt az, aki a kapu feltörését indítványozta és kivitelezte, nem tudjuk, de abból tudjuk, hogy nem ártatlan dologról volt szó, hogy ma este két házzal arrébb este 8-kor megjelent egy bútorral teli tehergépkocsi, és elkezdtek kipakolni valami bútorokat. Abban a házban a bombázások óta szintén senki nem tartózkodott, ők is falura mentek, a kevésbé veszélyes, nyugodtabb környezetbe. Aztán valakik szépen kinézték maguknak az üres házat, és gondolták, már ha üres, beköltöznek, még ha semmi közük sincsen hozzá. Viszont ez ezúttal, éppen véletlenül nem sikerült nekik, mert valaki meglátta őket a szomszédból, és feljelentette őket a rendőrségen. A rendőrség leállította a kényszerbeköltözést. Ezúttal szinte véletlenül, így végződött, viszont ha a dolgok így folytatódnak, igen várható, hogy egy nap pont a rendőrség vagy a katonaság fogja ezt a költözést indítványozni, ami után aztán már nem lesz visszaút. Szintén a környéken történt, hogy egy vadonatúj VW kombit kiszemelt magának a katonaság, mert ugye most a katonaság elvehet magának bármit, amire szüksége van, nem is kell a gazdát megkérdezni. A kombi tulajdonosa egy német nyelviskola igazgatója. A kombin valóban voltak valami sasok (az ellenséges német nemzet szimbólumai), és ez lett a veszte. Gondolom a kombinak, mert át kellett adni az államnak. Viszont azóta az illetőt se lehet a házában látni... És itt a kör bezárni. Az se jó, ha valaki otthon tartózkodik, az se, ha távol van... Az emberek a legtöbb esetben izgatottak, gondterheltek, de itt-ott előfordul egy kis humor is. Például a napokban kint állt a szomszédasszony az utcán, várta a bombázást, de valahogy a megszokott időben nem jöttek a repülők. Aztán már a végén kezdett türelmetlen lenni, és aggódva kérdezte a másik szomszédját:- Hát, ezek most miért nem jönnek? Talán csak nincs valami bajuk? Aztán édesapám is. Ebédeltünk, aztán megszólaltak a szirénák, amelyek Újvidéken sokkal hangosabbak, mint falun, ahol ezekhez az újvidéki szirénákhoz viszonyítva az ottaniak puszta macskanyávogások. A macska (Mikiké) ott ült mellettünk a pádon, és a szirénák hangjára 830
