Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Borisz Hrisztov: Grafika; A test; Zárt levél (versek)

De indulnak újból a lábak, és a beteg forgók lőport törnek, hogy az utolsó izmot is kilőjék - az egyik félrehúz hirtelen, hogy balra induljon, a másik meg jobbra vonszolja hűséges cipőjét.

És az egész test reszket, ráng, úgy dönt és úgy határoz, el kell érnie, el a hajnal sárga trónusát...

De hogyan röppenjen föl a szédítő szárny, ha sáros, a mázsás bűnökkel, amelyek lefelé húzzák.

És dühösen, erőtlenül - akár a vak egér, mi a mogyoró kemény cicijét szopja, megy az eső alatt, utcák felirata kísért:

„Élj, miként a madár - halj meg, mint a kutya!”

Zárt levél

Ma feltört sarkakkal járom be a várost,

visznek a bőröndben kötelet a nyakkendőim javából,

üvegeket köhögéssel, akármi kést és

álmos számlákat a régi szállodákból;

náthás, megfázott cipőket és sorsjegyeket, és holt plakátokat, mosolyokat - foltjait a hétköznapoknak, pletykás, szószátyár újságokat, kiürült üveg bort, és valahol a középen egy óra lépteit ragyogva;

rojtosodott ház-tervrajzot, egy lány fényképét, nyűtt télikabátot - zsebében ottmaradt boríték.

És egy picike foltot, mi néhai könny után maradt még azon a levélen, mit évek óta nem merek kinyitni.

Régen elindultam én, hogy utolérjem a postást - s megkérdezzem, a világ végéről engem ki hívott, s hogy megtudjam, miért porlik szét, ha megfogom, a boldogság...

Csak akkor állok meg én, és nyitok majd borítékot.

De menjünk most, reményem, és keljünk átal a hídon, a hídon - a vén kétszarvú hold szekere nyomában.

Éljük el a föld végét, és ugorjunk le a trambulinról.

És ha kell, hát kopogtassunk az öreg isten kapuján majd.

Utassy József fordításai

810