Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Kovács Sándor Iván: A "Vépi Vénusz" költője: Kőszeghy Pál

Gazdag volt másként is tél akkor havakkal, Simult a tél akkor csuszamós tavakkal, Kevélykedve kiki járt s röpült szánokkal, Vidult Bercsényi is mellyért több utakkal.

A tél mostan magát erősen viselé,

Az útakat nagy hó mindenütt fóltelé,

A Dunát is erős faggyal átjegelé,

Vala csúszós útja szánnak mindenfelé.

így Kőszeghy Pál is az parancsolatot Jó urától hallván otthon nem múlatott,

Éjfélről az hold le alig haladhatott, Szánkójában midőn ő is béfogatott.

Virradtig Nagyszombat városába éré, (...) Eljuta Pozsonyban még aznap estvére, (...)

Átügete másnap az Nyúlás mezején,

Csikorog kis szánja az hónak tetején; Harmadnap estére Vépre ér idején (...).

Asszonya láttában Pálnak hol kedve tölt,

Jó válaszvétellel öröme nagyot nyőlt,

Siet, mellyel Bécsben szánja ugyan süvölt.

*

Egy aranyos szánra csak ketten ültének,

A síkos hóúton ugyan röpültének;

Lovakon sokszámú csörgők börgöttenek,

S oldalán nagy lombos fürtök csüggöttenek (...)

Ágaskodik az szán orrán nagy magossan Szarvas unikornis, mintegy haragossan;

Kettő kétfelűl is strázsál oldalossan,

Kiknek szemek vegyült vérben tajtékoson.

Jól tarta még az tél, s álla havazással, Csikorognak utak széjjel száncsúszással,

Illik hát mulatni nyájas szánkózással,

Az üdő hogy teljék úgy is mulatással.

Az urak is azért egy estve készülnek,

S aranyos szánokban friss lovak csördülnek, Miklós Krisztinával egy szánkóban ülnek,

Csak ketten kedvesen, kin sokan elhűlnek. (...)