Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
Itt elég széles a Duna, elég erős a sodrása, így a műveletben részt vett még egy harmadik, kisebb motorcsónak is, amelyik koordinálta a műveletet. De az, ami igazán megdöbbentő, a nagy néptömeg, amely ott tolong a tutajban, és mindkét parton. Rengeteg ember: 500-1000? Munkára igyekvő, munkából visszatérő emberek, gyerekek, idősek. A katonák üvöltenek, hogy ne tolongjanak annyira, mindenkire sor fog kerülni, hiába, mindenki látja, hogy amennyiben nem igyekszik, két napig se fog átkelni a folyón. A tutajon pedig annyira össze vannak zsúfolva az emberek, hogy elég lenne, ha valaki megbillentené a tömeget, amiből következően 20-30-an is benne találnák magukat a vízben. Életveszélyes! Nem is kicsit! [...] Azután pedig elmentünk a környékben lakó (már említett) Miroslav barátomhoz és feleségéhez. Sok mindent meséltek, igyekszek néhány részletet kiragadni belőle. [...] Nem járnak óvóhelyre, az életük viszont így is teljesen megváltozott. Mivel egyikük sem dolgozik éjszaka, pedig a nagy lövöldözéstől nem tudnak aludni, úgy alakították ki a napirendet, hogy nappal alszanak, éjszaka pedig két dolgot csinálnak: társasjátékokat játszanak, barátkoznak és a „tűzijátékot” nézik. A tömbház lakói ugyanis már a bombázások elejétől kezdve megszervezték a „közvetítést”. A lakók egyike mindig fölmászik a lakótömb tetejére, és onnét követi az eseményeket messzelátóval. Amikor valami érdekes eseményt lehet előre látni, jelzi a lentieknek, hogy vonuljanak ki az épületből, hogy együtt nézzék végig a dolgokat. Aztán úgy nézik végig az egészet, mint egy futballmérkőzést, szurkolnak a légvédelemnek, hangosan buzdítják őket, hogy eltalálják a repülőket, rakétákat. Amikor bekövetkezik egy-egy találat, nagy az öröm, valóságos népünnepély. A Miroslav, nagyon beleélve magát az egészbe, hevesen mesélte, hogy a napokban nagy megmozdulás volt a kerületben, mert valaki úgy vélte, hogy a környéken ereszkedett le ejtőernyővel az egyik lelőtt repülő pilótája, ami után megmozdult a nép, és asszonyok, emberek elindultak elfogni a nagy bűnöst.- Tudod, mit csinálnák neki? Jöjj, egy napig tudnék erről mesélni... Jojjj, de megkínoznám! Az egész megmozdulást, úgy láttam, az a valós eset váltotta ki az emberekből, hogy egy környékbeli faluban a parasztok elfogtak egy ilyen pilótát, és vasvillákkal halálra döfték. Miroslavék környékén valószínűleg nem landolt egy pilóta sem, de nekik ez jól jött, mert így le tudják vezetni a feszültségüket, amely azért valóban indokolt, érthető. Ugyanakkor hallottam még egy változatot erre a témára egy másik kis faluból, ahol szintén hajtóvadászatot indítottak a pilóták ellen, és kevés hiányzott, hogy a saját falubelijükkel végezzenek. Azt mondják, a nép annyira föl volt hergelve, hogy még arra is az utolsó pillanatban reagált, hogy a szán- tófóldön éjszakába nyúlóan dolgozgató fiatalember szerbül kiabált, hogy ne bántsák. Ami szintén érthető, mert az emberekben bizony valóban van sok felgyülemlett bosszúvágy, sérelem, fájdalom... És én sem szeretnék egyetlen olyan pilóta helyében sem lenni. Újvidék, 1999. április 13. (Folytatjuk) 752
