Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1. szám - Szerdahelyi Pál: Dr. Gaizler Gyula: A bioetika alapkérdései

az orvosi titoktartás határairól, a beteg jogairól, a paraszolvenciáról, a betegek felvilágosításának a kérdéseiről. A szervátültetés etikája éló' szervezetből és holttestből: szintén izgalmas mai probléma, de hol a határ a rokoni önfeláldozás (donorok jelentkezése) és a józan bölcsesség között?

Ugyancsak mai kérdés az eutanázia, a ,kegyes halál” problematikája, mellyel részletesen foglalkozik a szerző', de kitér az öngyilkosság orvosetikai vonatkozásaira is. Tárgyalja a halálig kísérés (hospice) szolgálatának keresztény látásmódját, s a „túlkezelés” kapcsán felveti: szabad-e, kell-e az életet mindenáron fenntartani, amikor már csak géppel lélegeztetik a beteget? S hol haljon meg a beteg: az intenzív osztályon műszerek és kémcsövek között, vagy otthon, szerettei kezét fogva? Nem kevésbé izgalmas téma az embereken végzett kísérletek határai, az embriókon végzett kísérleteknek a „szabadsága” és az etikusnak tartott állatkísérletek témaköre.

A két utolsó fejezetet dr. Kovács József (Orvosetikai dilemmák.) és dr. Jancsó Gábor (Környezetvédelem, Feleló'sség, Etika) írta. Ez utóbbi fejezet széles érdekló'désre tarthat számot, ezért bővebb ízelítőt adok belőle. A szerző hangsúlyozza, hogy válaszút elé érkezett napjainkban az emberiség: vagy megbecsüljük a Teremtő ajándékát, vagy az „egyszer élünk” hamis filozófiájával pusztítjuk el önmagunkat és környezetünket. Már régen nem az a kérdés, milyen pontosan tudjuk mérni a levegő szennyezettségét. A valódi feladat: szembenézni önmagunkkal és a mai civilizációs előnyök hátrányos következményeivel. Ennek a szembenézésnek néhány alapelve: 1. A természetben semmi sincs ingyen, mindenért fizetni kell. 2. A Föld és a Föld javai nem a mi tulajdonunk. 3. A felelősség, a tisztelet, az etikus magatartás semmi mással nem pótolható. 4. Amilyen az ember, a társadalom, olyan a környezete is.

Példaként említi a városiasodást. Ennek előnyeit élvezzük, és nehezen mondanánk le róla. A kényelmes lakás, a közutak, telefon, a gépkocsi, a közellátás és a többi vívmány mind beleépült életünkbe. De gondoljuk meg, mekkora árat kell mindezért fizetnünk: a zsúfoltság, a zaj, a hulladékhegyek, a levegő szennyezettsége stb. A Földet úgy használjuk, mintha a mi tulajdonunk volna, ez azonban tévedés. Nem a mi generációnk kapta használatra, hanem az emberiség. Ha felelőtlenül gazdálkodunk a Föld ránk bízott kincseivel, akkor azt a jövő nemzedékektől, gyermekeinktől és unokáinktól vesszük el, beleegyezésük nélkül. Ezt pedig a magyar nyelv tolvajlásnak nevezi, az eltulajdonítás indokától függetlenül. S ezt a magatartást az sem teszi etikussá, ha a jelen kapzsiságát gazdasági modellekkel magyarázzuk.

A 2. világháború után a nyugati államokban teret nyert az ún. Keynes- modell, melynek lényege a mindenáron való és szüntelen gazdasági fejlődés, a GDP erőltetése. S a kezdeti, valóban óriási fejlődés mellett mára nyilvánvalóvá lettek a nemkívánatos következmények is, mint a munkanélküliség, a szociális rendszerek bizonytalansága, a nagyvárosok csődje, a bűnözés növekedése, a kulturális hanyatlás, a környezet pusztulása. S ezt a modellt megvalósító gazdasági rendszer értéktelenné tette a közvetlen emberi munkavégzést, kizsarolta a természetet, a környezetet, és bizonytalanná tette a jövőjét, s ezáltal megzsarolta a jövendő nemzedéket. Mindezek további velejárója pedig a szegénység világméretű növekedése és állandósulása, a természeti értékek és erőforrások tönkretétele, az általános környezeti romlás,

75