Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Dr. Bács Pál: Deportálásom naplója
várakozás után tovább ment a vonat Sárvárra. Itt megint sokat vesztegelt. Ezért elhatároztam, hogy személyvonaton jövök tovább haza. A sárvári rendőrség adott utazási igazolványt. Este 10 órakor befutott a Budapestre induló vonat. Zsúfolva volt, de azért nagy nehezen felkapaszkodtam a tetejére. Elhelyezkedtem és az máris elindult. A menetrend szerint másnap délre Budapesten kellett lennie. De 2 napot késett. A pályaudvarok mindenütt zsúfolva voltak, így sok helyen várni kellett. Közben oroszok szórakoztattak bennünket. A kalauz elfogadta, hogy orosz katonák vagyunk, nem kért jegyet. Végre július 8-án reggel 6-ra megérkezett a vonat Budapest határába. De innen a Keletibe csak este indul. így beszálltam és Hévvel mentem a Horthy- körtérig. Akkor még fogalmam sem volt mi van otthon, ki van meg és hogy hol laknak. Villamossal először az Attila-utcába mentem. Az itteni házparancsnoktól megtudtam, hogy anyám él és hogy hol lakik. Átmentem propelleren és megérkeztem az Oktagon-térre. Felmentem. Anya fogadott. Most, hogy befejezem naplómat, el kell mondanom, hogy én is sokat szenvedtem. Segítettem másokon is, tehát, ha valami olyat is csináltam, amit itthoni vonatkozásban nem csináltam volna, kárpótoltam. Két mondattal fejezem be naplómat: ÉLJEN A FELSZABADÍTÓ AMERIKAI HADSEREG! HALÁL A GYILKOSOKRA! 724
