Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Dr. Bács Pál: Deportálásom naplója

Rettentő volt a tolongás. Ebbe a barakba először 1500, majd 2400 embert préseltek be. De nekünk azért jó helyünk volt, Géza bácsi kiverekedte.

Reggel 6-kor volt ébresztő. 1/2 7-kor Apellre-serahozó. Minden század ilyenkor meg lett számolva, nem hiányzik-e valaki. Rettenetes sár volt, senkinek sem volt kedve kijönni a barakokból. Ilyen korbáccsal verte ki a SS őrmester a népet. Burkus is segített verni, pedig ő zsidó volt. Utána kaptuk a reggeli feketét. Nem lehetett tudni, mitől fekete, de az biztos, hogy rettenetesen keserű volt. Utána 4-óráig nem csináltunk semmit. Délben kenyérosztás. Ez a művelet kb. 3-4 órát vesz igénybe. A kocsiról lerakodják, barakonként szortírozzák. Külön időbe kerül, amíg lopnak belőle. Mikor a barak (2400 em- ber)-nak együtt van a kenyere, a blokkok (500 ember) kapják meg. Amikor ez is meg van, akkor a századok (100 ember) és végül az egyén (1 ember). De a kenyerek nem egészek voltak. Darabok, morzsák, héjakból álltak. Ezeket kellett volna igazságosan elosztani. 7-en egy 1,40 kg-os kenyeret. No meg egy adag margarint. Ez kb. 1-2 dkg volt. Mikor minden már az egyénnél volt, rögtön megette. Délután kaptak a marharépa levest, 4 dl langyos, édes, levest, amiben egy-két szál répa úszkált. Szörnyű, de akkor verekedtünk érte. Délután ismét Apell, majd lefeküdtünk. Ebből állt egy nap. Mindenki, aki csak tudott, szerzet(t) magának kenyeret. Kallós, (Géza bácsi barátja) tifuszt kapott. így kenyerét nem ette meg. Ez félre volt téve egy oldalzsákban. Géza bácsi rendszeresen ette, mivel ő is éhes volt. Hátha ő eheti, én is ehetem. 2-3-szor el is vettem előle. Ilyenkor nagyon dühös volt, hogy valaki itt lop. De tulajdonkép(p)en őt csak az izgatta, hogy nem ehette meg. Egyszer aztán rájött, hogy én vettem el. Hogy mit csinált, azt még leírni is rossz.

Vizért sorba kellett állni. Nekem is volt egy tályog a lábamon, nem szívesen mentem sorba állni. Egyszer Apa kért valamiért vizet, de én nem akartam az esőben sorban állni. Ezt megtudta Géza bácsi, és úgy megvert, hogy nem emberi. Általában ezt nem csak velem csinálta meg, hanem más, nálánál öregebb emberekkel is. Neki csak egy szóba került volna és kapott volna vizet, de nem, én menjenek csak sorbaállni. Apa állapota egyre rosszabodott. Egy tiszta zsebkendővel bekötöttük a balszemét, mert duplán látott. Az idegösz-szerop- panása gyakran megnyilvánult. Egyszer mosakodott egy gumilavórban. Elkezdett csapkodni és dobálni és az arca teljesen elváltozott. Nagyon megvoltam ijedve. Géza bácsi nem sokat törődött vele, épp csak annyit, hogy minden reggel jött a doktor és adott egy kis digitaliszt. Nagyon unalmasak voltak a napok. Sokat beszéltem Gézával, az otthonról. Dicsekedett, mi volt náluk, és mi nem volt nálunk. Nagyon bántott ez a lealacsonyitás. De mit csináljak.

Felszabadulás (1945. május 4.)

Május 2-ika táján olyan hírek keztek terjengem, hogy az amerikaiak már csak alig 10-20 km-re vannak tőlünk. Tudtuk, hogy ez lesz a legkritikusabb idő. Vagy megölnek, vagy felszabadítanak.

Úgy kezdődött, hogy reggel hatalmas repülőgépzúgárzásra lettünk figyelmesek. Kiszaladtunk a barak elé és 4 hatalmas amerikai jelzéssel ellátott repülőgép kering felettünk és hirtelen kb. 5-6 ejtőernyőst dob ki. Szépen lebegtek a levegőben, majd egész közel a táborhoz leereszkedett a földre. Hogy aztán mi történt velük, azt nem tudom. Szóval, az nap nagyon közel hallottuk

719